Új használtbútor-piacteret indított az IKEA az Egyesült Királyságban, ahol a vásárlók közvetlenül egymásnak adhatják el a már nem használt bútoraikat.
Az Agrárgazdasági Kutatóintézet jelentése alapján az egész csirke 6, a csirkecomb 11, a csirkemell pedig 2 százalékkal volt olcsóbb volt alacsonyabb január végén, mint egy évvel korábban - írja a Magyar Idők.
KATTINTS! Újabb áfacsökkentés jöhet: örülhetnek a magyar háziasszonyok
Bárány László, a Baromfi Terméktanácson belül működő Magyar Broilerszövetség elnöke a lapnak elmondta, hogy az áresés oka az, hogy a sertésáfa csökkentése miatt versenyelőnybe került a sertéshús, amire a baromfitermelőknek árcsökkentéssel kellett válaszolnia. Kezdetben 15 százalék körül csökkent a forgalmuk, amit az árverseny 10 százalékra szorított le. Középtávon így olcsóbb lesz a baromfi, de Bárány szerint több termelő bezárhatja majd a boltot. Főleg a csirke- és pulykahízlalók vannak veszélyben.
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







