Súlyos, több tízmilliárd forintos túlárazás gyanúja merülhet fel a sukorói kajak-kenu akadémia beruházása kapcsán.
Újra felmerült a hír, hogy a kormány a trafikok mintájára nemzeti italboltokba terelné az alkoholkereskedelmet. A dohánytermékeknél ez jelentős drágulást hozott, és feltehetően a szeszes italoknál sem lenne ez másként.
2013 közepén alakult meg a trafikrendszer, aminek eredményeképp a dohánytermékek igen jelentősen megdrágultak. Nem véletlenül, hiszen az új kiskereskedelmi egységek közül sokan nem is tudtak volna nyereségesen működni a szűk árukínálat és a gyenge forgalom miatt, a forgalmasabb (és jövedelmezőbb) helyek esetében meg nyílt titok a korrupció. Így aztán a kiskereskedelmi árrés hatósági úton történő kiszélesítése volt a megoldás. Ennek hatására a (jövedékiadó-emelések miatt amúgy is gyorsabban emelkedő) dohányárak még inkább elszakadtak az inflációtól.
Hasonlóra lehet számítani akkor is, ha nemzeti italboltokba kerül az alkohol-kiskereskedelem. Az érdekesség kedvéért kiszámoltuk, hogy mi történne az árakkal abban az esetben, ha két éven keresztül pontosan ugyanaz játszódna le, mint a dohánytermékek esetében.

Ahogy az ábrán látható, jelentős, mintegy 22 százalékos drágulásra lehetne számítani. Néhány plasztikus példa a KSH jelenlegi árai alapján: egy doboz sör 214 forintról 261 forintra, egy (fél literes) üveg vodka 2110 forintról 2574 forintra drágulna. Az Unicum ára az egyik hipermarket adatát alapul véve majdnem ezer forinttal drágulna, 4399 forintról 5366 forintra.
Természetesen ez csak egy szimuláció, amiben nagyon sok a bizonytalanság. Például az ár nagyban függ a jövedéki adó jövőbeli alakulásától, illetve azt sem tudni még, hogy minden alkohol, vagy csak a tömények kerülnének kötött forgalmazás alá. Amennyiben a nemzeti dohányboltok lennének egyben az italboltok is, akkor nem is lenne szükség drágításra, de a piaci logika miatt biztosan emelkedne az ár. (Igaz, ez esetben új boltokkal nem tudna a politika jutalmazni.)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lényeges különbség még a dohánypiaci változásokhoz képest, hogy míg a dohánytermékeket ki lehetett tiltani minden kereskedelmi egységből, addig az alkoholtermékeket a vendéglátóhelyekről aligha lehetne eltüntetni. Így aztán némi versenyhelyzet törvényszerűen megmarad, ami visszafogottabb drágulást tehet lehetővé. Vagy emelkednek a szórakozóhelyek árai is.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







