A karácsonyfák környezeti hatása összetettebb kérdés, mint egyszerűen a valódi vagy műfenyő közötti választás.
Ha interneten keresztül, netán külföldről rendelünk, mindig ellenőrizzük, kitől, milyen szervezetet választunk. Könnyű terep a csalóknak, hiszen két olyan fél között köttetik üzlet, aki soha nem találkozik egymással. Ha pedig megtörtént a baj, futhatunk a pénzünk után.
Nem kevés embert érinthet a probléma, 2014-ben az online vásárlók száma már elérte a 3,4 millió főt Magyarországon. Leginkább számítástechnikai eszközök, könyvek, játékok, ajándékok és ruházati termékek kerültek a virtuális kosarakba - derül ki az eNET - Telekom "Jelentés az internetgazdaságról" elnevezésű kutatásából, amely a hazai online vásárlási szokásokkal foglalkozik. Az online vásárlók leginkább a kényelem, valamint a kedvező árak miatt választják a vásárlásnak ezt a formáját, de szintén sokan hivatkoznak szempontként a házhoz szállítási, valamint ár-összehasonlítási lehetőségekre.
Sokféle gond léphet fel azonban az internetes vásárlás során. Például előfordulhat, hogy nem küldik a megrendelt terméket, vagy netán sérülten érkezik. Az aukciós oldalakon bevett gyakorlat az, hogy miután regisztrál a csaló, olyan termékeket kínál eladásra, melyek valójában nem is léteznek. Hogy megbízhatóbbnak tűnjék a profil alapján, gyakran további felhasználói fiókokat is készít, és fantomvásárlásokat hajt végre a főprofillal, így annak lapján látszik majd a sok sikeres átadás, melyek valójában nem is léteztek.
Önmagunk védelme érdekében ezért érdemes vásárlás előtt minden esetben információkat szerezni a kiválasztott webáruház
is feltüntetni a honlapon - tájékoztat az Európai Fogyasztói Központ.
Azzal sem árt tisztában lennünk, hogy a honlap magyar nyelvű megjelenése vagy a címében látható ".hu" kiterjesztés nem jelenti automatikusan azt, hogy az eladó Magyarországon letelepedett, székhellyel, telephellyel vagy ügyintézési hellyel rendelkező vállalkozó. Gyakran előfordul, hogy magyar nyelvű webáruházat hazánkban üzlettel nem rendelkező külföldi (más európai uniós vagy Európán kívüli, például amerikai vagy akár kínai) székhelyű cég üzemeltet. Emellett minden esetben jó óvakodjunk az olyan eladóktól, akik meglepően alacsony áron árulnak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ha külföldről rendelünk, egészen más szempontokra is figyelnünk kell. Hiszen elképzelhető, hogy amit rendelünk, például vámköteles. Ha nem fizetünk utána, és a hatóság szúrópróbaszerű ellenőrzése során lebukunk, jókora bírságot kaphatunk. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatása szerint a következő szempontokat kell figyelembe venni:
- Az Európai Unión kívülről érkező áru 22 euró értékig vám- és adómentes, e fölött vámot és/vagy általános forgalmi adót kell fizetni.
- A nem EU tagországból érkező árut vámkezeltetni kell, amelyet megbízás alapján a fuvarozó vállalkozás végez.
- Postaforgalomban beérkező csomagok vámkezeléséről, ha nincs más megbízás, a Magyar Posta Zrt. gondoskodik.
- A vámkezelés gyorsítása érdekében a csomagon a feladóval érdemes feltüntettetni a csomag tényleges tartalmát, valamint a megrendelő pontos elérhetőségét (cím, telefonszám, e-mail cím).
- Minden esetben a termék valós értékét kell megadni a vámeljárás során. Ellenkező esetben a vámhatóság vizsgálatot rendel el.
- A vámhatóság - a fuvarozó vállalkozás jelenlétében - a csomagküldeményeket szúrópróbaszerűen kibonthatja.
- Az Európai Unión kívüli országból történő rendelés előtt érdemes meggyőződni arról, hogy a termék behozatalához szükséges-e engedély vagy az adott termék nem tartozik-e tiltó, korlátozó rendelkezések hatálya alá (pl. engedély szükséges kábítószerek, védett növények, állatok, illetve az ezekből készült áruk, védett vagy kulturális javak, haditechnikai termékek, fegyverek stb. vámkezeléséhez).
- Gyógyszer, fogyasztószer, potenciajavító termékek megrendelésekor fokozott figyelem indokolt, mivel ezen termékek behozatala engedélyhez kötött és sokszor hamis vagy egészségre káros terméket árulnak.
- Szellemi tulajdonjogot sértő áruk (hamis áruk, másolt szoftverek stb.) behozatala esetén szabálysértési vagy büntetőeljárást indíthat a vámhatóság.
- Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a behozott áruk továbbértékesítése esetén adófizetési kötelezettség keletkezhet, amelyet a következő évi személyi jövedelemadó bevallásban szerepeltetni kell.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








