Múlt hét óta már a Wizz Air is pótdíjat számol fel minden feladott csomag után, melynek értéke 780 és 1600 forint között változik. Az intézkedéseket a fapados légitársaság a bejelentkezési folyamat felgyorsításával és a csomagkezelés hatékonyságának növelésével indokolta.
A különböző pótdíjak azonban az egyébként szinte elképzelhetetlen árakon reptető légitársaságok szerves velejárói, hiszen a jegyárak egyértelműen nem fedezhetik a minden társaság esetében állandó szervízeltetési és üzemeltetési költségeket.
A csomagokért felszámolt pótdíj jelentősége azonban nem csak a pótlólagos bevételi forráshoz való jutás, a fapados légitársaságoknak ugyanis lételeme a minél hosszabb levegőben tartózkodás, így teljesen érthető, hogy a rendkívül időigényes bepakolás mérséklése miatt a csomagok csökkentésére próbálják ösztönözni az utasokat.
A Magyar Hírlap érdeklődésére a Malév kommunikációs igazgatója, Németh Krisztina elmondta, hogy nem tervezik a csomagokra vonatkozó pótdíj bevezetését, mint ahogy a fapados légitársaságok másik alapkövének számító átfoglalási és névváltoztatási díjait se preferálják.
Figyelmeztetést adott ki a hatóság: semmiképp se használd fel, ha te is vettél ebből az olívaolajból
Termékvisszahívást rendeltek el egy Magyarországon is forgalomba került olívaolajnál, miután a megengedett határértéket meghaladó ásványolaj-eredetű aromás szénhidrogéneket mutattak ki benne.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







