Az IDC legfrissebb elemzése a tavalyi 15%-os növekedés után az idei évben csak 8% körül bővül a digitális fényképezőgépek piaca. A világpiac a prognózisok szerint 2010-re eléri a telítettségi szintet, 2011-től pedig stagnálás, esetleg hanyatlás várható.
Az elemzés kiemeli, hogy az átlagos értékek mögött jelentős szélsőségek húzódnak meg, a kedvezőtlen prognózis ugyanis az olcsóbb gépekre vonatkozik, míg a professzionális tükörreflexek készülékek piacán dinamikus növekedés tapasztalható.
A Napi Gazdaság által megkérdezett hazai szakértők csak korlátozott mértékben értenek egyet az IDC véleményével, a Canon Hungária üzletági marketingmenedzsere szerint a hazai piac egyelőre nem éri el a nyugat-európai fejlettségi szintet. Hazánkban elsősorban a 30-50 ezer forintos gépek számítanak tömegterméknek, míg a fejlettebb országokban az 50 ezer Ft feletti gépek adják a volument.
Hazánkban is egyre szélesedik az a réteg, mely hajlandó 150-200 ezer forintot adni egy tükörreflexes készülékért.
A szakember szerint csak 2011 után pár évvel lehet arra számítani, hogy telítődik a piac, addig viszont éves szinten 10-15%-os bővülés prognosztizálható.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az Olympus Magyarország kommunikációs vezetője a lapnak elmondta, tapasztalataik szerint a világpiaci változások csak 2-3 év késéssel gyűrűznek be a magyar piacra.

Kötelező boltzárat rendeltek el: így változik a Lidl, Aldi, Spar, Penny és Tesco nyitvatartási ideje
Három napos hosszúhétvégének örülhetnek a magyar családok. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni arról, hogy változik a boltok nyitvatartási ideje

Itt az újabb ár-botrány a hazai boltokban: több nagy lánc is összejátszott, minden vásárló megérezte
A megállapodás résztvevői így kiiktathatták az árversenyt, mesterségesen magas árszintet kialakítva.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


