A Pénzcentrumnak adott interjújában Ambrus Attila eleveníti fel néhány emlékét, miközben jelen vállalkozásáról, életéről is mesél.
Nagy dobásra készül a Magyar Bankszövetség és a rendőrség a bankrablók ellen. Közösen kifejlesztett rendszerük lényege, hogy ha a bankfiókban megnyomják a riasztót, a hatóság szakemberei azonnal lekérdezhetik az adott bankfiók minden adatát, a címét, alaprajzát, sőt a benti kamerák élőképeihez vagy felvételeihez is hozzáférhetnek - írja a Magyar Hírlap.
A rendszert jelenleg a Budapest Bank és az MKB Bank fiókjaiban tesztelik, s ha beválik, valamennyi hitelintézet csatlakozhat hozzá.
A bankok azonban más véleményen vannak. "A filozófiánk az, hogy csak minimálisan szabad megterhelni az ügyfelek és a bankok kapcsolatát" - mondta egy sajtóbeszélgetésen Nyers Rezső, a Magyar Bankszövetség főtitkára.
A zsilipkapu egyébként túl azon, hogy drága, a statisztikák szerint nem is riasztja el a bűnözőket. Európa-szerte a legtöbb, évente háromezer bankrablás éppen Olaszországban történik, ahol a legnehezebb ki- és bejutni a bankfiókokba. Magyarországon viszont évente alig harminc fiókot rabolnak ki. A bankrablások kilencvenhét százaléka a legkisebb, hét alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztató fiókokban történik, ahonnan a bűnözők három percen belül távoznak.
A fiókok persze itt sem védtelenek, kamerák, biztonsági őrök, riasztórendszerek vigyázzák a pénzt és az ügyfeleket.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Bankszövetség szerint a bűnözők kedvét az is elvehetné, ha kevés készpénzt találnának a fiókokban. A magyarok azonban az európai átlagnál jóval több készpénzt használnak. A Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint az egy főre jutó bankkártyák számát tekintve Európában hátulról a harmadik helyen állunk, ráadásul akinek van kártyája, az is főként pénzfelvételre használja.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







