11 °C Budapest

Eltűnt adósok...

Pénzcentrum
2006. november 7. 08:30

Hiába keresnénk az APEH adóslistáján megadott telephelyen a legnagyobb tartozással rendelkező Ellon Kereskedelmi Kft.-t. A cég képviselőit, tulajdonosait már a tavaly indított felszámolási eljárás során sem tudták elérni. Berinde Ervin, a legnagyobb adóhiánnyal küzdő magánszemély pedig azóta lakhelyet váltott - írja a Magyar Hírlap.

Az APEH honlapján múlt héten nyilvánosságra bocsátott adóslista "nyertesének", az Ellon Kereskedelmi Kft.-nek nyoma sincsen a telephelyként megjelölt újpesti címen. A cég felszámolását már tavaly elkezdték, ám a tulajdonosokat (a cégiratok szerint két szerb férfit, Sahim Sacirovicet és Biljanan Blagojevicet), illetve a cégképviselőt akkor sem találták. A felszámoló nem lát esélyt a tartozás minimális csökkentésére sem, szerinte a postai költség sem fog megtérülni, az eljárást csupán azért nem tudják lezárni, mert rendőrségi nyomozás is folyik az ügyben.

A legmagasabb adóhiánnyal küzdő Berinde Ervin sem a listán szereplő címen lakik, azóta elköltözött. A még mindig jászladányi lakos úgy gondolja, tartozása nem annyi, amennyit az APEH feltüntetett, szerinte az ügynek nem jártak megfelelően utána. Jász-Nagykun-Szolnok megye egyébként is frekventált a legnagyobb adósok körében, a 35-ből 8 személy innen került fel.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm