Házi „bake rolls” fillérekből: így készül, egyszerűbb és ár-érték bajnok - bake rolls házilag recept
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy az ÁNTSZ augusztustól feketelistára teszi azon éttermek, étkezdék és étkeztetési helyek nevét a honlapján, akik valamilyen szabálysértést követtek el. Még mindig jelentettek megbetegedéseket Szombathelyről, így az ÁNTSZ azt fontolgatja, hogy felrakja a fekte listára az étkeztető nevét.
Augusztus huszadikán számos beteg jelentkezett az orvosoknál szalmonellára utaló mérgezéses tünetekkel, melyről később kiderült, hogy egy bizonyos cukrászüzemből való. A Magyar Nemzet értesülése szerint a betegek állapota fokozatosan javul, viszont 2 beteg még mindig az intenzív osztályon fekszik.
A három bezárt konyha közül már mindegyik üzemel, ám a cukrászüzem még nem nyithatta meg kapuját. Csak egy későbbi időpontban dől el, hogy mi lesz a büntetése a vendéglátóhelységnek. Ha az elrettentésre szolgáló listára felkerül, akkor egy évig lehet ott megtalálni, és az egy év leteltével újabb egy évig az archívumban megtekinteni.
Az eredmény nemcsak ízletes, hanem jóval kedvezőbb árú is, mint a bolti változat.
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.


