A világ legnagyobb PC-gyártója, a Dell több mint 4 millió notebook akkumulátort hív vissza, mivel azok túlmelegedhetnek és szélsőséges esetben ki is gyulladhatnak.
A cég arra kéri vásárlóit, hogy az érintett modelleket használók haladéktalanul lépjenek kapcsolatba a Dell helyi képviseletével és kérjenek csere alkatrészt.
A hibás komponenst a Sony gyártotta a Dell számára és a szóban forgó modellek 2004 áprilisa és 2006 júliusa között kerültek forgalomba. A Sony hivatalosan is elismerte a hibát és támogatja a Dell lépését, azt azonban nem hozták nyilvánosságra, hogy mely más gyártóknak szállítottak az alkatrészből.
A probléma a Dell Latitude, Inspiron, XPS és Precision termékvonalát érinti. A cég ugyan hivatalosan nem számszerűsítette a visszahívás költségeit, egyes elemzők szerint azonban az érték 200 millió dollár körül lehet a szállítási költségeket is beleértve. Várhatóan az összeg javát a Sony fizeti majd.
A Dell történetében ez a harmadik ilyen visszahívás, először 2001-ben gyulladt ki egy laptop egy osakai konferencián, majd 2005 decemberében hívtak vissza 22,000 készüléket, a mostanihoz hasonló volument azonban eddig soha nem érintett az akció.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







