Ismét hamis tíz- és húszezresekre bukkantak a rendőrök Bács-Kiskun megyében. Két kiskunfélegyházi férfi, több megyében fizetett rendszeresen hamis pénzzel Azonban elfogták őket a rendőrség most a károsultak jelentkezését várja.
A nyomozás az idén tavaszszal indult, amikor több bejelentés érkezett arról, hogy hamis, nagy címletű bankók tűntek fel különböző Bács-Kiskun megyei kistelepüléseken. A lefoglalt hamisítványok azonos módon - számítógéppel, szkennerrel és színes tintasugaras nyomtatóval - készültek, sorszámaik pedig több bankjegyen is előfordultak, ezért a nyomozók egy elkövetői körre kezdtek el gyanakodni. Ezt a feltevésüket alátámasztották a károsultak - akik jórészt idős gazdálkodók - személyleírásai.
Az elkövetők azonos módszerrel dolgoztak. Olcsó terményt vettek, majd tíz-, vagy húszezressel fizettek, a visszajárót pedig a maguk hasznára fordították. A csalásra csak akkor derült fény mikor később az idős enberek is fizetni akartak a bankókkal.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök a két, előzetes letartóztatásba helyezett férfi által bérelt garázsban megtalálták a hamis pénz gyártására használt számítástechnikai eszközöket, valamint felvették a kapcsolatot a szomszédos megyék kapitányságaival. Felmerültek adatok arra vonatkozólag, hogy a gyanúsítottak nem csak Bács-Kiskunban fizettek az általuk nyomtatott pénzzel. A nyomozók eddig mintegy ötven esetet azonosítottak. Kiderült: Bács-Kiskun megyén kívül, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében történtek hasonló módszerrel vásárlások. A rendőrség ez úton kéri a hasonló módon megkárosítottak jelentkezését a 76-513-323-as telefonszámon.
FRISS HÍREK
Több friss hír
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 12. szerda
Klára
33. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
Ajánlatunk
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.
Vásárlás legolvasottabb
1
2
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. augusztus 12. 20:58

Pénzcentrum | 2026. augusztus 12. 18:02

Agrárszektor | 2026. augusztus 12. 20:29




