A Magyar Bankszövetség szerint a banki különadó fenntartása elfogadhatatlan és ragaszkodnak ahhoz, hogy az eredeti terveknek megfelelően az az év végére megszűnjön. A szervezet elnöke kijelentette: ha mégis fennmarad, akkor a pénzintézetek az ügyfelekre terhelik annak költségeit. - mondta el Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke.
Erdei Tamás szerint ennek az adónemnek a fenntartása azért sem lehetséges, mert így a magyar bankrendszer elveszti versenyképességét a régióban és egyes pénzügyi szektorok is kivonulhatnak Magyarországról - tette hozzá.
Ha a bankokat agyonterhelik adókkal, azok nem tehetnek mást, minthogy ezt ráterhelik a piacra, ami rontja az egész gazdaság versenyképességét, vállalati csődöket és a munkanélküliség növekedését okozva - érvelt a bankszövetség vezetője.
Erdei Tamás elmondta azt is, hogy ha a kormány kitart a különadó mellett, akkor alkotmánybírósági és európai uniós versenytörvény-vizsgálatot kezdeményeznek.
Az elnök, a kamat- és a tőzsdei árfolyamnyereség tervezett bevezetésével összefüggésben azt hangsúlyozta, hogy azokat már korábban is támogatta a bankszövetség.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 23.
2026. szeptember 24.
2026. szeptember 24.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 24. csütörtök
Gellért, Mercédesz
39. hét
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 16:06

Pénzcentrum | 2026. szeptember 24. 13:03

Agrárszektor | 2026. szeptember 24. 16:31



