9 °C Budapest

Ingyentelefon, kisebb szépséghibával...

Pénzcentrum
2006. június 9. 10:00

Egy Miamiban élő üzletembert és hacker társát azzal vádolja az FBI, hogy feltörték számos voip-szolgáltató rendszerét, melyeken keresztül így ingyenes telefon-percekhez jutottak, ezeket pedig saját vállalkozásaikon keresztül fizetősen adták tovább.



A gyanú szerint legalább 15 vállalat érintett áldozatként az internetes telefónia eddigi egyik legnagyobb csalásában. Ezen cégek egyenként minimum 300 ezer dolláros díjkiesést szenvedtek el.

A támadók állítólag 500 ezer hívást bonyolíthattak le, a 2004 novembere és 2006 májusa között keletkezett profitot pedig ingatlanba és autókba fektették.

Az "üzletember" 2 telekom cégén, a Fortes Telecom-on és a Miami Tech. & Consulting-on keresztül értékesítette tovább a több mint 10 millió percet, mintegy 0.4 centes percdíjjal.

A büntetés akár 25 évig terjedő szabadságvesztés is lehet, mely mellett mintegy 250 ezer dollár körüli bírsággal is számolni kell.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem