11 °C Budapest

Ez most sokba fog kerülni Kókáéknak

Pénzcentrum
2006. május 8. 06:50

500 ezer forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság a Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra, mivel egy általuk kiírt tenderen olyan céget hoztak ki nyertesnek, amely a vállalt határidőt biztosan nem tudja teljesíteni, legalábbis a Bizottság szerint.

500 ezer forintos bírságot szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság a Kóka János által vezetett Gazdasági és Közlekedési Minisztériumra, mivel egy általuk kiírt tenderen olyan céget hoztak ki nyertesnek, amely a vállalt határidőt biztosan nem tudja teljesíteni, legalábbis a Bizottság szerint.

A tárca, a pályázati kiírásban, arra kereste a választ, hogy miképpen alakult az árverseny az uniós csatlakozás után, illetve a tenderen elinduló cégeknek háromhavi előrejelzést is kellett adni a kereskedelem üzleti kilátásairól.

A január végi határidőre három cég - a M.Á.S.T. Kft. a Kopint-Datorg Zrt., valamint a Gfk Hungária Kft. adott be ajánlatot. Ezek közül a M.Á.S.T. Kft. került ki győztesen, és szerződést is kötött 9,5 millió forint értékben a tárcával.

A Gfk. Hungária Kft. azonban a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, mert véleménye szerint a vállalt kutatás nem végezhető el határidőre. A Bizottság egyetértett ezzel és fél millió forint bírságot szabott ki a Minisztériumra. A megkötött szerződésről azonban nem rendelkezett.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem