A hajdúböszörményi önkormányzat március 31-én lakossági fórumot tartott az akkumulátor és egyéb veszélyes anyagok gyártásának és raktározásának tiltásáról.
Az Allianz Hungária Biztosító Rt. Igazgatóságának tegnapi ülésén személyes indokok alapján lemondott Dr. Patai Mihály elnök-vezérigazgató.
Az Igazgatóság, a Felügyelő Bizottsággal együtt megköszönve a piacvezető biztosítótársaság élén 10 éven keresztül rendkívül sikeresen és eredményesen végzett vezetői munkáját, a lemondást – az elnök-vezérigazgató kérésének megfelelően – 2006. február 28-ai hatállyal elfogadta.
„Õszinte nagyrabecsülésünket fejezzük ki Dr. Patai Mihálynak az Allianz Hungária vezetőjeként nyújtott teljesítményéért, az elért eredményekért, és a legjobbakat kívánjuk további pályájához” – nyilatkozta Dr. Werner Zedelius, az Allianz Hungária Felügyelő Bizottságának elnöke, az Allianz AG Igazgatóságának növekvő piacokért felelős tagja.
Az Igazgatóság 2006. március 1-jétől elnök-vezérigazgatóvá nevezte ki Dr. Salamon Károlyt, aki jelenleg a társaság igazgatóságának tagja és vezérigazgató-helyettes.
Az alábbiakban közzé tesszük Dr. Salamon Károly önéletrajzát:
Magyar állampolgár
Születési év, hely: 1954, Kapuvár
Idegen nyelvismeret: angol, német, spanyol
Iskolai végzettség:
1975-1977 Kandó Kálmán Műszaki Főiskola, Budapest – villamos üzemmérnök
1977-83 Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Budapest - matematikus
1991 J. Katz Graduate Business School, University of Pittsburgh - MBA
1993 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem - doktorátus
1994 Institute of Management Consultants, UK - CMC
Ösztöndíjak:
1990 Tomen Corporation Tokyo, tréning program
1992 Bankárképző IDI Ireland
Szakmai pályafutás:
1977-1981 Aluterv, tervezőmérnök
1981-1983 Nivocoop, tanácsadó
1983-1989 Tungsram, projektvezető
1989-1995 Ernst and Young, partner
1995- 2006 Allianz Hungária Biztosító Rt., vezérigazgató-helyettes
2006. március 1.-től elnök-vezérigazgató
Egyéb megbízatások:
2004- Földhitel- és Jelzálogbank Rt., felügyelő bizottsági tag
2004- Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt., igazgatósági tag
NEKED AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. január 14. 21:39

Pénzcentrum | 2026. január 14. 20:44

Agrárszektor | 2026. január 14. 19:34





