2005 első félévében az előző év azonos időszakához képest a ruházati termékek mennyiségi értékesítése 8 százalékkal nőtt, míg a piac értékben 5 százalékkal bővült - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope elnevezésű kutatásának adataiból.
2005 első félévében az előző év azonos időszakához képest a ruházati termékek mennyiségi értékesítése 8 százalékkal nőtt, míg a piac értékben 5 százalékkal bővült – derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet FashionScope elnevezésű kutatásának adataiból.
Az idei év első hat hónapjában 2004 első félévéhez képest 5 százalékkal nőtt a hazai ruházati kereskedelem forgalmi értéke, s a forgalmazott áruk mennyiségét tekintve még nagyobb, 8 százalékos bővülés volt mérhető. A forgalmi adatok tanúsága szerint tehát az idei év első etapjában a 2004. évi 104 millió eladott darabhoz képest 112 milliót értékesítettek. Ebből a legtöbb áru továbbra is az alsóruházati szegmensben talált gazdára, mely teljes szegmens a piacból mintegy 49 százalékos részesedést hasít ki. Ugyanakkor e szegmens a forgalmazott értéket tekintve a piacnak mindössze 14 százalékát mondhatja magáénak idén, mely arány tavalyhoz képest 1 százalékponttal nagyobb.
32-ről 33 százalékra nőtt az értékesített felsőruházati termékek mennyiségi aránya az összes eladott terméken belül, az értékesítésből származó bevétel-részesedés azonban a teljes piacból 52-ről 51 százalékra csökkent.
A cipőpiac is változott a vizsgált időszakban bár az eladott termékek mennyisége tekintetében negatív előjellel: a mennyiségi értékesítés ugyanis 2004. első félévében mért 12 százalékos részesedésről 10 százalékra csökkent az idei év első hat hónapjában. Érdekes tény azonban, hogy a cipőkereskedelem értékforgalmi részaránya a teljes piac bővülése mellett változatlanul 27 százalékot tesz ki. A mennyiségi forgalom csökkenése és a szegmens stagnáló értékrészesedése a teljes piacból arra enged következtetni, hogy a vásárlók ezen a téren egyre inkább a nagyobb értéket képviselő, feltételezhetően jobb minőségű árut választják.
Csökkent ezzel egyidejűleg az eladott gyermekruha-mennyiség 1 százalékponttal és 2 százalékról 3 százalékra emelkedett az értékesített kiegészítők aránya. A 2005. első feléhez képest nőtt a sportruházati cikkek eladásából származó bevétel.
Az egyes üzlettípusok piaci részesedésében nem következett be drámai változás, továbbra is – bár lassuló ütemben – nő a távol-keleti boltok jelentősége. Fontos megemlíteni, hogy a távol-keleti boltok előretörése 2005. első félévében nem veszélyeztette a ruházati szaküzletek – butikok, szaküzletek és márkaboltok – piacrészét, ami az összforgalomból 31 százalékról 33 százalékra nőtt.
Ezzel szemben viszont csökkent az utcai árusok és piacok jelentősége. Ez utóbbi csatorna ugyanis mintegy 2 százalékpontos visszaesést könyvelhetett el, miután a teljes piac forgalmi értékéből 18 százalék helyett már csak 16 százalékot képvisel. A távol-keleti üzletek – a teljes piac bővülése mellett – egy százalékponttal nőttek és a tavalyi 14 százalékos részesedés után idén már a magyar ruházati piac 15 százalékát teszik ki. Nem változott a vizsgált időszakban a cipőboltok, sportboltok és hipermarketek teljes ruházati piaci részesedése.
Megszüneteti népszerű kuponjait a Rossmann: ezek a kedvezmények már csak év végéig használhatóak fel
Megváltoztatja hűségprogramját a Rossmann: 2027. január 1-jétől megszüntetik az Ezüst és Arany VIP-tagsággal megszerezhető Joker kuponokat.
Örökre vége lehet az arany és az ingatlan korának? Merész jóslattal állt elő a befektetési szakember
A rajongók közül sokan már tudatosan befektetésként tekintenek a gyűjteményükre.
FRISS HÍREK
Több friss hír
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 25.
2026. szeptember 26.
2026. szeptember 26.
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 26. szombat
Jusztina
39. hét
Szeptember 26.
Az európai nyelvek napja
Szeptember 26.
A fogamzásgátlás világnapja
Szeptember 26.
A tiszta hegyek napja
Ajánlatunk
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.
Vásárlás legolvasottabb
4
KONFERENCIA
Tovább
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 16:02

Pénzcentrum | 2026. szeptember 26. 14:30

Agrárszektor | 2026. szeptember 26. 15:29



