Még a héten Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz a felsőoktatási törvény módosítása miatt, mivel a legnagyobb ellenzéki párt véleménye szerint a múlt héten elfogadott módosítás sem áll összhangban az Ab korábbi határozataival - adja hírül a edupress.hu.
A múlt héten szavazta meg a parlament Szabó Zoltán és Gusztos Péter törvénymódosítási javaslatát. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke még a szavazás előtt bejelentette, hogy amennyiben az országgyűlés elfogadja a törvénymódosítást, az Alkotmánybírósághoz fognak fordulni, amelyet még a héten meg is tesznek. Az indoklás szerint az új módosítás sem áll összhangban az Alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.
Az elmúlt három és fél év alatt a kormány ugyanis először rendeletben próbálta szabályozni a kétciklusú képzést. Az Alkotmánybíróság azonban megsemmisítette ezt: a testület megállapította, hogy a felsőfokú tanulmányok folytatásához való jog gyakorlásának elengedhetetlen feltétele, hogy törvényben határozzák meg a felsőfokú képzés rendjét és szerkezetét. Ezt követően a 2005. évi költségvetésben próbálta meg rendezni a kormány a kérdést, lényegében megegyező módon a korábban alkalmazottakkal. Ez a jogszabály is az Alkotmánybíróság előtt van. Az Országgyűlés által a nyáron elfogadott új felsőoktatási törvényt pedig Mádl Ferenc korábbi államfő alkotmányos aggályok miatt nem írta alá. Az Alkotmánybíróság még nem hozott döntést.
Negyedik lépésként a képzési szerkezet átalakítására legutóbb két kormánypárti képviselő nyújtott be javaslatot, amelyet a kormánypártok meg is szavaztak. Javaslatuk rögzíti a felsőoktatás egymásra épülő, felsőfokú végzettségi szintet biztosító képzési szakaszait: az alap- és mesterképzést, valamint a doktori képzést. Az alap- és mesterképzést egymásra épülő ciklusokban, osztott képzésként, illetve meghatározott esetben egységes, osztatlan képzésként lehet megszervezni. A képzés szerkezetét a kormány határozza meg. A módosítás kitér arra, hogy a gyakorlatigényes szakokon egy féléves összefüggő szakmai gyakorlatot kell szervezni. Az alapképzésre való felvétel feltétele az érettségi vizsga sikeres teljesítése. A mesterképzésre az vehető fel, aki az alapképzést elvégzi, és szakképzettséget tanúsító oklevelet szerzett.
(forrás: www.edupress.hu)
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
19:47
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 11. 19:13

Pénzcentrum | 2026. április 11. 18:01

Agrárszektor | 2026. április 11. 19:32





