12 °C Budapest

Pánik Törökországban: mi lesz most a kint nyaraló magyar családokkal?

2018. augusztus 14. 11:04

Látványos zuhanásba kezdett a török líra: harmadával olcsóbb a forinttal szemben, mint egy évvel ezelőtt. De vajon miként érint mindez minket, magyarokat, akiknek egyik kedvenc külföldi nyaralóhelyünk az ország? Utánajártunk, kik járhatnak jól, és vajon biztonságos-e még a térség.

Már a hónap elején megindult a török líra mélyrepülése, mely az utóbbi napokban csúcsosodott ki. A török hitelezésen alapuló gazdaság túlhevült: túl sok hitel van a rendszerben, így hűteni kell. Ezt vagy költségvetési hiánycsökkentéssel lehet elérni, vagy kamatemeléssel - amire viszont úgy tűnik, nem hajlandó az elnök. Ugyan nem fog a végtelenségig gyengülni a líra, de hogy el is indul felfelé, az már egyáltalán nem biztos.

Paradicsomi állapotok?

Törökország egyik fő bevételi forrása a turizmus, így kiemelten fontos biztonságban tartani az országot. Meg se forduljon a turisták fejében, hogy másfele nézelődjenek, ahogy történt ez 2016-ban, amikor szinte minden hónapra jutott egy robbantásos merénylet.

A Török Riviéra 8000 kilométernyi homokos tengerpartja az ország délnyugati partvidékén nyúlik végig. Ezen a keskeny tengerparti sávon számtalan üdülő található és hemzseg a természeti és kulturális látnivalóktól. Kedvező éghajlati adottságainak köszönhetően a szezon itt nem júniustól augusztusig tart, hanem szerencsés esetben akár 6-7 hónapig is kifejezetten jó idő van.

A főként németek, kelet-európaiak és oroszok által látogatott Antalyaban abban az évben látványosan visszaestek a foglalások, szinte üres volt a tengerpart egész nyáron. Két éve ilyenkor még arról szóltak a hírek, hogy padlón van a török turizmus. Akkoriban 48 százalékkal kevesebb magyar turista látogatott az országba, mint egy évvel korábban. Habár a Török Riviéra messze esik a robbantások helyszíneitől, az emberek nem kockáztattak.

Habár tömeges lemondások a 2016. júliusi puccskísérlet utáni bevezetett szükségállapotot követően sem voltak, azért egy gyenge megtorpanás érzékelhető volt a magyar utasok részéről is.

Megtelt a part!

Az utazási kedv azonban láthatóan visszatért: sosem volt még ennyire népszerű a török tengerpart, mint idén. A Biztosító magazin július 26-án a Milat török napilapra hivatkozva arról számolt be, hogy rekordszámú, csaknem 6 millió turista érkezett az év eleje óta légi úton a dél-törökországi Antalya tartományba, 37 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az év végéig legalább 14 millió vendégre, míg maga Törökország 40 milliót meghaladó turistára és 32 milliárd dollár idegenforgalmi bevételre számít.

Kíváncsiak voltunk, egészen pontosan mit takar ez a népszerűség és miben áll a titok, ezért megkérdeztünk három utazási irodát, hogy látják a helyzetet, mitől olyan népszerű most Törökország, és vajon biztonságos-e? A magyar utazók körében töretlen népszerűségnek örvend Törökország - tudtuk meg Koltai Katalintól, a Télen-Nyáron utazási iroda ügyvezetőjétől. Annak ellenére, hogy

a török líra napokban tapasztalt zuhanása nincs közvetlen hatással sem a repülőjegyek, sem pedig a szállások árképzésére, mivel a hotelek nagyrészt euróban vagy dollárban számolnak.

Ami miatt mégis olcsóbb lehet most kiutazni az, hogy kedvezőbb árfolyamon vásárolhatjuk most a helyi pénznemet, így például a szálloda által szervezett kirándulások lehetnek kedvezőbb áruak, a szállodán kívüli költéseink: az étteremi számlánk, a szuvenírek.. A Télen-Nyáron utazási iroda ügyfeleinek nagyjából a 30 százaléka utazik a térségbe. Főként a tengerparti üdülővárosok biztonságát választják, ahol európai ötcsillagos színvonalú a kiszolgálás, a kontinens árainál lényegesebb szolidabb összegekért. A fővárost és Isztambult nem keresik ugyan annyian, melyhez feltehetően a török belpolitikai helyzetnek is lehet köze.

Jelenleg a Magyar Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Törökország legnagyobb része utazás és ott tartózkodás szempontjából a "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" osztályba tartozik. Az elmúlt évek során Törökország különböző térségeiben nemegyszer kritikus biztonsági helyzet alakult ki, s a jelentős nagyvárosokat is érintő, súlyos következményekkel járó terrorcselekményekre is sor került. Az elmúlt közel másfél év alatt Törökországban a köznyugalmat súlyosan zavaró terrorista cselekményekre nem került sor. A magyar turisták által elsősorban látogatott Földközi-tengeri üdülőhelyek hosszú évek óta biztonságosaknak tekinthetők. A viszonylagosan nyugodt biztonsági helyzetbe is tanácsoljuk, hogy a Törökországba látogató magyar állampolgárok éljenek a konzuli védelemre történő online regisztráció lehetőségével.

160 százalékos növekedés

Törökország az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségnek örvend, 2017-ben a 2016-os évhez képest 103, 2018-ban a 2017-es évhez képest 160 százalékkal nőtt a törökországi utat foglalók száma - tudtuk meg Nagy Viktóriától, az Invia marketing menedzserétől. "Erre a trendre időben felkészültek az utazásszervezők is, így folyamatosan bővül az elérhető szállodák és charter-járatok köre is, vagyis a növekvő érdeklődést alapvetően képes megfelelő minőségben kiszolgálni a piac - főszezonban azonban még így is gyakoriak a teltházas szállodák. Ennek megfelelően, az érdeklődések/foglalások számában nem érhető tetten az aktuális pénzügyi válság.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ami a közbiztonságot illeti, elsősorban mi is a konzuli szolgálat által közzétett információkat tekintjük irányadónak, és ezt javasoljuk utasainknak is, hiszen ott mindig aktuális, és üzleti szempontból semleges információkat találunk. Valószínűleg utasaink is ebből indulnak ki, ugyanis nem jellemző sem a hezitálás, sem a visszamondás - valószínűleg amiatt sem, mert bár olcsónak most sem feltétlenül mondanánk a legnépszerűbb, törökországi nyaralóhelyeket, ár-érték arányban mindenképpen az egyik legjobb ország."

Nincs bizonytalankodás

Szvoboda János a Neckermann cégvezetőjétől is hasonló információkat kaptunk: elmondta, hogy náluk is a legnépszerűbb úti célok közé tartozik Törökország, mely lassan visszanyeri régi fényét. "A legnagyobb fejlődést mutatja és ez a fejlődés töretlen. Az utasok megtapasztalhatják, hogy az ottani All Inclusive ellátás minőségét és a gyerekbarát hozzáállást nehéz pótolni, az ország homokos tengerpartjai pedig gyönyörűek. Nem érezhető bizonytalankodás az utasok részéről és visszamondások sem.

Mi a szállodákkal egy évre előre szerződünk euróban vagy dollárban, ezért az áraink emiatt nem változnak, a török líra értékének változása nincsen hatással rájuk. Az utasok többsége All Inclusive ellátással foglal utazást 4-5 csillagos szállodákba, ezért a szállodán belül ők sem érzik a török líra változását.

A török tengerpartokon a nagy távolság miatt is kevésbé érzékelhetőek a belpolitikai problémák, a szolgáltatások magas színvonalon folynak. A gazdasági problémák a turizmust nem érintik, inkább az ott élő lakosság életére vannak hatással. A szállodák ugyanolyan színvonalon és teljes kapacitással üzemelnek. A pár évvel ezelőtti visszaesés okai a merényletek voltak, a mostani helyzet teljesen más.

Törökországban nagyon figyelnek a turistákra, mindent megtesznek azért, hogy az utasok biztonságban és nagyon jól érezzék magukat. A törökök mindig megtartják, amit ígérnek, éppen ezért az utasaink elégedetten térnek vissza nyaralásukról és alig fordul elő reklamáció.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 20. 10:26
Rövid időn belül ez már a negyedik kormánypárti lap, amelyről bíróság mondta ki, hogy hazugságokat á...
Holdblog  |  2024. április 20. 06:03
A Bitcoin talán egyetlen nagy, saját sztorija, és a kriptovilág egyik legfontosabb eseménye játszódo...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem