Idén december 13-tól közvetlen Railjet-járatok közlekednek München és Miskolc között.
Nagyszülők és unokáik, gyermeküket egyedül nevelők, valamint kétgyermekes családok is pályázhatnak az Erzsébet-program új üdülési kiírásaira. Regisztrálni és pályázatot benyújtani most is kizárólag elektronikusan lehet 2017. június 30-ig.
Új korszak nyílik az Erzsébet-program történetében: idén először jelentkezhetnek nagyszülők unokáikkal, egyedülálló szülők gyermekeikkel és kétgyermekes családok kedvezményes üdülésre. A pályázatnyertesek egy alkalommal 4 vagy 5 napot pihenhetnek az Erzsébet-programban részt vevő szálláshelyek valamelyikén.
Regisztrálni most is kizárólag elektronikusan lehet, az erzsebetprogram.hu oldalon, ahol egyéni profil létrehozását követően nyújtható be pályázat. Mindhárom kiírás feltételei részletesen olvashatók a program honlapján. A sikeres pályázat feltétele a pályázati hozzájárulás határidőben történő megfizetése is, legkésőbb 2017. augusztus 10-ig, szállást foglalni ezt követően lehet majd idénre vagy a következő évre.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







