A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel.
Meglepő lehet februárban a nyári táborokra gondolni, de aki szeretné elkerülni az idei drágulást, nem tehet mást! Kiderült, hogy milyen újfajta veszélyek jelentek meg, milyen táborokat kerüljünk messziről, és mennyit kell félretenni a gyerekek táborára idén.
"A tavalyi évben az előrejelzésünk jónak bizonyult, több mint 200 ezer gyermek táborozott a 2018-as nyári szünet alatt" - mondta el Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu gyermektábor-összehasonlító portál vezetője. Ezzel párhuzamosan a táborok száma is rekordot döntött, és ez a tendencia várhatóan idén is tapasztalható lesz.
- állította a Táborfigyelő vezetője.
A családokat a tábortémák mellett leginkább az árak érdeklik. Tóth szerint érdemes elkezdeni takarékoskodni, ugyanis 5-15%-os áremelés látszik most a táborok piacán. Ez azt jelenti, hogy ha egy kétgyermekes család a 11 hetes nyári szünet két hetét táborral oldaná meg, az napközis tábor esetében legalább 130 ezer, ott alvós tábor esetében több mint 200 ezer forinttal terheli a családi költségvetést. Több gyermek, vagy több táborturnus választása esetén az összeg még tovább emelkedik.
Van megoldás a táboros költségek csökkentésére!
A jó hír a drágulás ellenére, hogy több kedvezményt is igénybe tudnak venni a szülők. A legtöbb táborszervező előfoglalási kedvezményt hirdetett meg, így a jelenleg foglalható árak 10-15 százalékkal kedvezőbbek, mint egy-két hónap múlva. Ez a lehetőség a táborok többségében még testvérkedvezményekkel is kombinálható.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- jelentette ki a portál vezetője, aki szerint akármennyire meglepő februárban a nyári táborokról gondolkodni, nagyon úgy tűnik, hogy akiknek számít a táborok ára, nem tehet mást.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







