Pénzcentrum • 2025. november 3. 14:13
A Ryanair az erős utazási kedvnek és a Boeing-gépek gyorsabb leszállításának köszönhetően megemelte idei utasszám-célját, írja a Portfolio a Bloomberg alapján.
Az erős kereslet és a Boeing-szállítmányok felgyorsulása miatt a Ryanair megemelte idei utasszám-célját, miközben a második negyedévben 1,72 milliárd euróra nőtt a vállalat adózott eredménye az egy évvel korábbi 1,43 milliárdról. Az ír fapados légitársaság a 2026-os pénzügyi évre már több mint 3 százalékos bővülést vár, 207 millió utassal a korábbi 206 milliós előrejelzés helyett.
A Boeing teljesítménye is javul, miután a gyártó korábban rendszeresen késett a gépek leszállításával, ami visszafogta a növekedési terveket. „Most szépen halad minden, jó minőségben jönnek a gépek” – mondta Neil Sorahan pénzügyi igazgató.
A vállalat közölte, hogy a még hátralévő hat darab 737 Max 8-as repülőgépet a jövő nyár előtt megkapja, ami lehetővé teszi, hogy jövőre már akár 215 millió utast szállítson. A Max 10-es típus tanúsítása 2026 közepére várható, az első 15 példány 2027 tavaszán érkezhet.
Michael O’Leary vezérigazgató a Bloomberg TV-nek azt mondta, hogy ha a brit Munkáspárt a közelgő költségvetésben megemeli az iparági adóterheket, a Ryanair akár a kapacitás 10%-át is átcsoportosíthatja Nagy-Britanniából más országokba, például Svédországba vagy Olaszországba. „Több gép, több járat és több munkahely fog elmozdulni az Egyesült Királyságból” – tette hozzá.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A vállalat egyelőre nem közölt részletes éves nyereség-előrejelzést, de arra számít, hogy a tavalyi 7%-os viteldíj-csökkenést ledolgozza, és „ésszerű” profitnövekedést ér el. A harmadik negyedévre előre lefoglalt jegyek jól állnak, de a viteldíjak további emelése nehezebb lesz a magas tavalyi bázis miatt. A Ryanair részvényenként 0,193 eurós időközi osztalékot is fizet február végén.