Változékonyra fordul az időjárás, megnövekvő felhőzetre, elszórtan csapadékra és megélénkülő szélre kell számítani.
A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd késő délutántól vastagabb felhők érkeznek fölénk. Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarok miatt az észak-keleti megyék kivételével az egész országra riasztást adott ki.
Kedden az OMSZ előrejelzése szerint a sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, majd késő délutántól vastagabb felhők érkeznek fölénk. Akkor a nyugati országrészben, késő estétől már a középső megyékben is megnő a felhőszakadással kísért záporok, zivatarok esélye. A délkeleti szél időnként megélénkül, majd estétől a Nyugat-Dunántúlon északnyugatira fordul, és helyenként meg is erősödik. Emellett zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos lökések. A hőmérséklet délután 26 és 32, késő este 17, 24 fok között várható.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarok miatt az észak-keleti megyék kivételével az egész országra riasztást adott ki.

Szerdán nemcsak a Dunántúlon, hanem keletebbre is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a Tiszántúl kivételével több helyen lehet záporra, zivatarra számítani, helyenként felhőszakadás is kialakulhat. A Dunántúlon a legnagyobb a csapadék esélye. A szél északnyugatira fordul, és a Nyugat-Dunántúlon megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







