Továbbra sem várható érdemi csapadék Magyarországon az Európa felett kialakult úgynevezett Omega-blokk miatt.
Csaknem az egész országra vonatkozóan adott ki figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat sűrű köd miatt. Már tegnap estétől nagy területen romlottak a látásviszonyok, mára pedig a tartós, sűrű köd veszélye miatt Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével mindenhol citromsárga riasztás van érvényben. Északkeleten ónos szitálás, gyenge ónos eső is lehet, viszont egyelőre elsőfokú figyelmeztetést csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyére adtak ki.
Többnyire borult, párás lesz az idő, de főleg a nyugati megyékben rövid időszakokra felszakadozhat a felhőzet. A Dunántúlon napközben egyre többfelé ered el az eső, amely délutánra meg is szűnik, majd késő este újabb csapadékzóna érkezik. A látási viszonyok napközben csak lassan javulnak, többfelé akár tartósan is megmaradhat a sűrű köd. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A csúcshőmérséklet általában 0 és +5 fok között valószínű, azonban a Dunántúl nyugati felén több fokkal enyhébb lesz az idő. Késő este 0 és +7 fok között alakul a hőmérséklet. Az aktuális időjárási helyzet a melegfrontérzékenyek szervezetére gyakorol kifejezettebb stresszt. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. Hamarabb elfáradhat, kifáradhat a szervezet.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







