Miközben a digitális fotózás minden korábbinál gyorsabb, olcsóbb és kényelmesebb, egyre többek figyelme fordul vissza a lassú, drága és komolyabb kihívást jelentő analóg technikához.
Újabb vonalakon vezetik be az első ajtós felszállást, az intézkedés a hétvégékre vonatkozik.
Szombattól hétvégenként csak az első ajtón lehet felszállni a Kőbánya-Kispest és a Havanna utcai lakótelep között közlekedő 136E és 276E jelzésű buszokra - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
Az intézkedés csak a hétvégi időszakra vonatkozik, munkanapokon továbbra is minden ajtót lehet felszállásra használni a két járaton.Hozzátették, hogy akinek nincs érvényes jegye, az a járművezetőtől tud vásárolni.Mint írták, az eddigi tapasztalataik azt mutatják, hogy az első ajtós felszállási rendnek köszönhetően jelentősen javulhat az utasok biztonságérzete, illetve így jóval könnyebb a jogosulatlanul utazók kiszűrése is.
Emlékeztettek, hogy az elmúlt időszakban Budapest több kerületében, számos járaton vezették be hétvégékre az első ajtós felszállási rendet, sőt a csepeli buszokra és az újpesti 220-as buszra hétköznap is csak járművezetői ellenőrzés után lehet felszállni.
Brutális beszakadás a kedvenc tengerpartokon: hiába a hatalmas érdeklődés, teljesen befagyott a piac
A közel-keleti konfliktus hatására az utazási keresések száma ugyan nő, a foglalási konverziók viszont jelentősen visszaestek.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








