Elérhetővé vált a grafikus helyfoglalás a MÁVPlusz alkalmazás legújabb frissítésében, így az utasok ezentúl a kocsirajzon maguk választhatják ki a szabad ülőhelyeket.
Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-üzenetében.
Ursula von der Leyen tudatta, az oltási könyv szerepét betöltő új uniós immunitásigazolás a beoltottságot fogja igazolni, teszteredményeket tartalmaz azok esetében, akik még nem kaphattak oltást, illetve információt fog tartalmazni arról, ha valaki már átesett a koronavírus-fertőzésen.
- fogalmazott. A bizottsági elnök hangsúlyozta azt is, hogy az igazolással teljes mértékben tiszteletben fogja tartani az adatvédelmet és a magánszférát.
A digitális oltási igazolás bevezetésével az Európai Bizottságnak az a célja, hogy fokozatosan lehetővé tegye az európaiak számára, hogy biztonságosan utazhassanak az Európai Unióban, vagy az unió határain kívülre akár munka, akár turizmus céljából - tette hozzá von der Leyen.
A bizottság elnöke, aki a múlt héten videokonferencia keretében tartott informális EU-csúcs után jelentette be a javaslatot, az igazolvánnyal kapcsolatban elmondta, hogy legalább három hónapra van szükség egy közös európai rendszer technikai kifejlesztéséhez. Elmondta, a tagállami vezetők megállapodásra jutottak a legszükségesebb személyes adatok megosztásáról az igazolványok közös elfogadása érdekében. Hozzátette, az Európai Unió és a tagállamok azt szeretnék, ha a vakcinaútlevél nyárra elkészülne, és meg lehetne kezdeni az egészségügyileg biztonságos külföldi utazásokat.
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







