Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
2019-ben eddig 37 százalékkal több motorkerékpárt adtak el, mint tavaly ugyanebben az időszakban, és már eladták az idei évre tervezett összes ilyen járművet. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke az InfoRádióban hangsúlyozta, nagyon fontos lenne végre megoldani a robogók azonosítását.
Augusztus végével elérte az éves előrejelzést a motorkerékpárok eladása Magyarországon. Mint Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke elmondta, úgy tűnik, túl óvatosan becsültek, és ebben a számban még benne sincsenek a robogók, utóbbi kategóriából ráadásul forgalomba helyezési adatok sincsenek. Ennek kapcsán jegyezte meg, nagyon jó lenne, ha végre megoldanák a robogók, vagyis az 50 köbcenti alatti motoros kétkerekűk nyilvántartását.
- tette hozzá; a biztosítással, adózással kapcsolatos dolgok szerinte szintén nem tisztázottak a robogóknál.
Az alelnök szerint két lehetséges út van:
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







