Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Az elmúlt hetekben átlagos mértékű volt a szúnyogártalom, ezért kevesebb helyen kellett beavatkozniuk a szakembereknek. A következő napokban a kiemelt turisztikai régiókban, a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tó menti településeken, továbbá Bács-Kiskun, Csongrád és Zala megyében, Szolnok térségében, Budapesten és a Csepel-sziget településein fognak fellépni a vérszívók ellen. Részleges földi gyérítés lesz a Dráva mentén, a Dunakanyarban, Debrecenben, Dunaújváros és Komárom térségében, a Szigetközben és a szekszárdi régióban.
A hőségriasztás ideje alatt szünetel a légi permetezés, mivel a csípőszúnyogok ilyen melegben csak később mutatnak aktivitást, emiatt a légi gyérítés hatékonysága jelentősen csökkenne - írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az elmaradt kezeléseket a pótnapokon végzik el. A földi kezelések a terv szerint zajlanak, hiszen ezek egész éjszaka végezhetők.
Az elmúlt héten Baranya, Békés, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében, valamint a csornai régióban csökkentették a vérszívók számát. A Duna mentén a Szigetközben, a Csepel-szigeten és Mohács környékén pedig biológiai módszerrel léptek fel a lárvák ellen, így akadályozva meg a szúnyogok kifejlődését. Eddig összesen 1322 településen, 935 ezer hektáron volt szúnyoggyérítés.
A kifejlett szúnyogok elleni kémiai permetezéshez használt készítmény csak az érzékenyebb repülő rovarokra van hatással, nem kell attól tartani, hogy a rovarevő madarak táplálékául szolgáló ízeltlábúak elpusztulnak a kezelés hatására. Az irtószer az alkalmazott minimális mennyiségben emberekre, háziállatokra és növényekre nem jelent semmilyen kockázatot.
Az elmúlt időszak csapadékos időjárása kedvez az emberek közelében élő fajok szaporodásának. Közvetlen környezetünkben számos, a szúnyoglárvák kifejlődésére alkalmas vízfelület jön létre, ilyenek a madáritatók, locsolóvízgyűjtők, virágcserepek, gyerekjátékok, stb. Ha az ezekben összegyűlt vizet kiöntjük, a tároló edényeket pedig lefedjük, jelentős mértékben tudjuk csökkenteni a szúnyogok számát. A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ egy plakátot és egy tájékoztatót készített, amelyek az alábbi linkeken érhetők el:
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







