Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét
A mostani négynapos hétvégén a szálláshelyek bevétele egy átlagos hétvége 4,5-szeresét is elérheti, és másfélszerese lehet a tavalyinak, amikor a május elsejei hétvége csak három napos volt.
A legnépszerűbb belföldi úti cél Eger és Gyula lett, a főváros a harmadik - közölte közleményében a Szállás.hu. A szállásfoglaló oldal kiemeli: a vendégek minden 5. alkalommal SZÉP-kártyával fizetik a számlát, melynek átlagos értéke (71 764 forint) 60 százalékkal nagyobb, mint az átlagos 44 978 forintos foglalási érték. A foglalások közel fele vendégházba és apartmanba szól, a másik része főként panzióba, három- vagy négycsillagos hotelbe.
- mondta Drávai-Mészáros Judit, a Szallas.hu marketing menedzsere a közlemény szerint, hozzátéve, hogy több strand is ilyenkor nyit ki először. A hosszú hétvége legtöbb foglalása Heves (11,7 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (10,5 százalék), Veszprém (8,9 százalék) és Pest (8,9 százalék) megyébe érkezett, a foglalások 40 százaléka ebbe a négy megyébe szól. Települések közül Eger, Gyula és a főváros a legvonzóbbak, de Pécs, Szeged, Balatonfüred és Hajdúszoboszló is a toplistán szerepelnek. Helyet kapott még Siófok, Zalakaros és Miskolctapolca is a legnépszerűbbek között. A külföldre utazók körében Krakkó, Zakopane és Torockó a legnépszerűbbek - írták.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







