A feljelentés alapját az MNB-Ingatlan Kft. működésének átvilágításáról készített jelentés, valamint az egyes ingatlanok értékbecslései képezik.
Leállítja a BKV a 3-as metrót vasárnap reggeltől vasárnap délig a vonal déli szakaszán, mert pénteken megsérült egy kitérő alkatrésze - közölte a BKV szombaton.
A közlekedési társaság azt írta, bár az érintett pályaszakasz sebességkorlátozás bevezetésével közlekedésre most is alkalmas, a szakemberek a hibás alkatrész cseréje mellett döntöttek.
A BKV kifejtette: pénteken a korábban már elrendelt fokozott pályafelügyeleti bejárás során az egyik kitérő egyik alkatrészén repedést észleltek a szakemberek. Emiatt a Nagyvárad térnél 25 kilométeres maximális sebességet írtak elő. Ilyen esetre korábban is volt már példa - olvasható a BKV közleményében.
Emlékeztettek, hogy 2012 és 2015 között a teljes vonalon kicserélték a vágányokat, de a kitérőket ebben az időszakban nem cserélték, mivel ezt sem azok műszaki állapota, sem használatuk jellege, gyakorisága nem indokolta.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







