Csütörtökön a vasúttal együtt folytatódik a sztrájk

Pénzcentrum
2010. január 13. 13:37

Továbbra sincs megállapodás a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a kollektív szerződésről, a feleknek a szerda délelőtti tárgyaláson sem sikerült megegyezniük. Továbbá bejelentette a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete is, hogy holnap reggel 4-8-ig országos sztrájkot tartanak.

13:37

A VDSZSZ január 14-én hajnali 4 óra és reggel 8 óra között országos szolidaritási vasutassztrájkot tart a BKV dolgozók munkabeszüntetéséhez kapcsolódva - közölte a VDSZSZ szerdán. Gaskó István szerint a szolidaritási sztrájk Budapestet és az elővárosi forgalmat érinti, de nem kizárt, hogy az akcióhoz az ország más részén is csatlakoznak.

11:35

A szakszervezetek folytatják a kedden megkezdett, határozatlan idejű sztrájkot - közölte Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője az egyeztetéseket követően újságírókkal Budapesten. Hozzátette: a BKV ezúttal sem adott be új ajánlatot, a sztrájkbizottság pedig továbbra is ragaszkodik a saját álláspontjához - tudósít az MTI.

A tárgyalások csütörtök délelőtt folytatódnak.

Nemes Gábor a tárgyalásokról elmondta: a BKV vezetése bemutatta nekik a kormánnyal kötött szándéknyilatkozatot, amelyben nem találtak utalást arra, hogy a munkavállalók szociális juttatásaiból, a bérből el kellene vonni és így garantálják a BKV finanszírozhatóságát.

Hangsúlyozta: a cég arra hivatkozik, hogy 13 százalékos nettó keresetnövekedése lehet a munkavállalóknak. Ennek a részletes kimutatását kérik, mert szerintük nem növekedik ennyire a dolgozók bére.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Mint mondta, az nem megoldás a számukra, hogy ha szabályváltozások miatt többletjövedelem keletkezik, akkor azt a szociális juttatásokon keresztül elvonják. Emiatt a szakszervezetek ragaszkodnak azokhoz a juttatásokhoz, amelyeket "évek alatt kiharcoltak maguknak" - tette hozzá a szóvivő.

Nemes Gábor közlése szerint a sztrájk nyugodtan zajlik, 100 százalékos annak támogatottsága. Egyelőre nem vetődött fel, hogy felfüggesszék a sztrájkot, mert úgy látják: sikeres a munkabeszüntetés. Hozzátette: folyamatosan vizsgálják, hogy a sztrájknak milyen hatásai vannak.

Úgy vélte, hogy engedékenyebb nem lett a sztrájk miatt a BKV menedzsmentje. A sztrájknak kell, hogy hatása legyen, kell, hogy a cégvezetés lássa az elhatározottságot a munkavállalók részéről - hangsúlyozta.

Nemes Gábor kitért arra: az utasok értik, hogy miért sztrájkolnak a munkavállalók, s arra kérik őket, hogy legyenek türelemmel.

Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese a tárgyalásokat követően azt mondta: akkor lehet a tárgyalásokon elmozdulás, ha a szakszervezetek elfogadják a BKV ajánlatát, szerintük ezen az érdekképviseletek gondolkoznak.

Nemes Gábor szerda reggel az MTI-nek azt mondta: véleménye szerint a BKV menedzsmentjének kell új ajánlatot tennie.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?