15 °C Budapest

Dugó mindenütt! - "Nehéz év vár ránk!"

Pénzcentrum
2006. június 21. 09:00

Csaknem 80 fővárosi úton kezdődtek meg a nyári szünetre időzített felújítási munkálatok. Tegnap felvonultak a munkagépek a Szentendrei útra, melynek idén a Pók utca és a városhatár közötti szakaszát hozzák rendbe - írja a Népszabadság.


Július 30-ig a Zsófia utca és a Czetz János köz között csak kétszer két sávban haladhat a forgalom 30 kilométeres sebességkorlátozás mellett.

Demszky Gábor főpolgármester elmondta, az őszi iskolakezdésre végeznek az idei penzum háromnegyedével, a nyári szünidőig pedig több mint 60 kilométer frissen felújított utat adtak át. Szeptemberre összesen 92 helyen fejeződik be a rekonstrukció.

Felbontják Óbuda szinte összes forgalmasabb útját, dolgoznak majd a Szentendrei út mellett a Pacsirtamező utcában, a Lajos utcában, valamint a 11-es út bevezető szakaszán is. Felújításra kerül a Kerepesi út Stadionok előtti szakasza, a Soroksári út belső része, illetve az Üllői út Nagyvárad tér és a Határ út közötti része.

Érdemes lesz elkerülni a kőbányai Pongrác utat, valamint a XI. Kerület szinte összes forgalmasabb útját.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Idén a fővárosban összesen 21 milliárd forintot költenek az utak rendbehozására, melyből 200 kilométerre futja. Demszky szerint még egy ilyen nehéz év vár ránk, 2007-ben ugyanis véget éra hároméves útrekonstrukciós program.

NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
Debrecen napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?