Reagált a 2025-re kimutatott, több mint 123 millió forintos jövedelmét ért kritikákra Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója.
Tíz évvel ezelőtti halála után Csala Zsuzsa, az ország legendás komikája és a kabaré koronázatlan királynője emlékét egy dunaalmási kiállítás örökítené meg, amelyet unokahúga, Dankó Dóra által válogatott relikviák segítségével hozhatnak létre - közölte a Blikk.
A kabaré műfajának egyik legkiemelkedőbb alakja, Csala Zsuzsa, aki évtizedekig nevettette a közönséget, tíz évvel ezelőtt halt meg. A Jászai Mari-díjjal kitüntetett humorista utolsó éveiben egészségügyi problémákkal küzdött, és egy agyvérzés következtében került kórházba, ahonnan már nem tért vissza. A színésznő emlékét őrző tárgyak eddig nem kaptak nyilvános helyet, ami csalódást okozott hozzátartozóinak. Ezen változtathat Dunaalmás polgármestere, aki felajánlotta, hogy a városházán berendeznek egy kiállítást Csala Zsuzsa tiszteletére.
Dankó Dóra, a színésznő unokahúga osztotta meg az örömteli hírt. Elmondása szerint nagynénje mélyen kötődött Dunaalmáshoz, hiszen itt található az ősei által épített nyaraló és itt nyugszik ő maga is családja többi tagjával együtt. Dankó jelenleg is azon dolgozik, hogy összeválogassa azokat a relikviákat, amelyek bemutatják Csala Zsuzsa pályafutását és személyiségét.
Csala Zsuzsa babonás természete is előkerült az unokahúg mesélése során. Említette például azt a féldrágakövekkel teli zsákot, amit nagynénje mindig magánál hordott, mert hitt az ásványok pozitív hatásaiban. Az ékszerek iránti szeretete mellett nem tulajdonított jelentőséget azok anyagi értékének; sok látványos bizsuja volt, amelyek között néhány arany klipszet is talált Dankó Dóra.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







