A probléma az, hogy a növekedési tartalékaink kimerültek az előző pár évben. Ahhoz, hogy ebből kijussunk, ahhoz nem elégséges, és nem is szükséges az euro-csatlakozás.
Magyarországi szakasza jelentős részén már csak néhány 10 centiméterrel tartózkodik a valaha mért legalacsonyabb érték felett a Duna vízállása. A nemzeti ünnepre pedig számos mérési pont ez alá az érték alá süllyedhet.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) Vízjelző Szolgálatának adatai alapján az aktuális vízállás az elmúlt két hét lassú apadását, illetve stagnálását követően mindegyik főbb hazai mérési ponton kevesebb mint 1 méterrel, de helyenként - például a Dunakanyarban, Pakson vagy Mohácsnál - már fél méterrel sem haladja meg a historikus mélypontot – számolt be a Portfolio.
Ráadásul a szervezet egyhetes előrejelzése szerint ez a trend egészen szombatig, október 21-éig folytatódhat, amikor is több ponton a mérések történetében feljegyzett legkisebb érték körüli szintre vagy az alá süllyedhet a vízállás.
A Duna vízgyűjtő területének jelentős részén hétvégén beköszöntő csapadékos idő azonban kedvezőbb esetben is csak kisebb mértékű és lassú vízállás-emelkedést hozhat a magyarországi szakasz nagy részén, de az előrejelzés alapján nagyjából Pakstól "lefelé" arra is van esély, hogy az esők csak a stagnáláshoz vagy a süllyedés sebességének fékezéséhez lesznek elegendőek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







