A vidék általános leszakadása és a megfelelő infrastruktúra hiánya miatt ezek a térségek nem nyújtanak vonzó jövőképet a fiatal orvosok és családjaik számára.
Az energiaválsággal járó negatív hatások a gazdaság minden szereplőjét érinti, többek között a szépségipari szolgáltatókat is, akiket az alapanyagárak emelkedése és a vendégek lemorzsolódása fenyeget. Annak érdekében felmérjük az ágazat helyzetét, felkerestük az Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesületét, valamint vidéki szalonokat, hogy megtudjuk, mire számítanak a következő hónapokban – írta meg a HelloVidék.
Az energiaárak emelkedése a szépségiparra is negatív hatást gyakorolt az elmúlt hónapokban: fogyasztói oldalról elkezdődött a vendégek „lemorzsolódása”, míg a vállalkozókat a rezsiköltségek emelkedése érinti súlyosan. Ennek hatására jelenleg 3 százalék köré saccolható a bezárni készülő vállalkozások aránya.
Az alapanyagárak emelkedése a szolgáltatások áraira lesz nagy hatással, hiszen így tovább fog szűkülni a vendégkör, azaz azok száma, akik megengedhetik maguknak ezt a luxust. Az alapanyagárak a szakmabeliek szerint párszáz forinttal emelkedtek, azonban már egy 500 forintos emelés is sokaknak problémát jelent.
A szektorban dolgozók azt figyelték meg, hogy sokan mondták le az időpontjaikat, de a decemberieket megtartották, így egy erős – már-már szokványos – visszaesésre csak januárban kell majd számítani.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







