Tovább drágult a lottózás: ennyivel kerül többe játszani az Ötösön, Hatoson, Skandin, Eurojackpoton

Pénzcentrum2022. október 15. 11:31

A gyenge forint, magas euróárfolyam miatt ismét megemelte az Eurojackpot árát a Szerencsejáték Zrt., idén már ötödjére. Először márciusban emelkedett a játék ára 780-ról 800 forinta, majd július elején és a hónap második felében is emeltek. Legutóbb szeptember végén emelkedett az Eurojackpot ára 840 forintról 860 forintra, most pedig már 880 forintba kerül a fogadás egy szelvényen. Ezen túlmenően egységesen 50 forinttal kerül majd többe az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjátéka, továbbá a Joker, a Kenó, a Luxor és a Puttó ára is.

A Szerencsjáték Zrt. honlapján található tájékoztatás szerint az Eurojackpot esetében egy alapjáték ára hozzávetőlegesen 2 eurónak megfelelő összeg forintban. (Az árszint a cikkünk megjelenésének pillanatában érvényes euróárfolyam alapján kevéssel 418 forint felett jár, tehát nagyjából 836-837 forint lenne.) Az árat viszont az MNB által meghatározott euró-forint árfolyam heti átlaga alapján határozzák meg sávos rendszerben. "A sávos rendszer biztosítja, hogy az árváltozás ne legyen gyakori" - írják, pedig ez már idén az ötödik emelés.

Az Eurojackpoton történt újabb áremelés hátterében tehát a gyenge forint áll. Más változás is történt korábban az Eurojackpot játékot érintően. A március 25-i sorsolást követően a szokásos pénteki számhúzás mellett már kedden is sorsolnak az Eurojackpoton. A Szerencsejáték Zrt. arra is felhívta a figyelmet, hogy az Eurojackpot új játékmechanizmusának köszönhetően változott a telitalálat megnyerésének esélye is, így a korábbi 1:95 millióhoz arány, 1:140 millióra módosul. Vagyis a nyerési esély csökkent.

Más lottójátékok is drágultak

Egységesen 50 forinttal emelkedik október második felétől a legismertebb számsorsjátékok ára, az Ötös-, a Hatos-, valamint a Skandináv lottó alapjátéka, továbbá a Joker, a Kenó, a Luxor és a Puttó ára is nő. A Szerencsejáték Zrt. legutóbb 2020 év elején módosította a részvételi díjakat, tehát az elmúlt közel 3 évben a hazai lottójátékokat változatlan áron vásárolhatták meg a játékosok - közölte a cég.

A lottótársaság szerint a játékok árának változásával párhuzamosan a nyereményösszeg is nőni fog, azaz több pénzt nyerhetnek a szerencsés játékosok. Az Ötöslottó esetében például már két találattal is mintegy 500 forinttal nagyobb nyereményt vihetnek haza. Emellett várhatóan gyorsabban növekszik majd a halmozódó összeg és a korábbinál még nagyobb főnyeremények várják a játékosokat hétről-hétre.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Címkék:
lottó, szerencsejáték, drágulás, áremelés, infláció, eurojackpot, lottósorsolás, szórakozás, lottószelvény, ötös lottó, hatos lottó,