12 °C Budapest

Figyelem: siess, ha nem akarsz lemaradni a támogatásról, még mindig nem késő

MTI
2019. május 30. 12:31

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton - tájékoztatta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az MTI-t.

A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek teljes keretösszege 2 milliárd forint - ismertette az államtitkár. A fennmaradó összegre, változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig - tette hozzá.

A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet közölte Weingartner Balázs. Az Otthon melege program eddig több mint 300 ezer háztartás korszerűsítését segítette elő 36 milliárd forint keretösszegben. A támogatások csökkentik a családok anyagi terheit, az energiafelhasználás és a károsanyag-kibocsátás mérséklésével hozzájárulnak a fenntarthatósági célok eléréséhez - hangsúlyozta az államtitkár.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm