Egyre több influenszer jelöli megfelelően a reklámokat, de a saját termékek promóciójánál még mindig sok a szabálytalanság.
Felkészültünk a téli hajléktalanellátásra, van elég férőhely, ezért senkinek nem kell az utcán tölteni a hideg éjszakákat - jelentette ki a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára kedden Budapesten, az ezzel kapcsolatos egyeztetést követő sajtótájékoztatóján.
Fülöp Attila elmondta: az egyeztetésen a hajléktalanellátás minden résztvevője jelen volt, köztük az önkormányzatok, a mentőszolgálat, a rendőrség, a polgárőr szövetség, valamint a hajléktalanellátók képviselői. Ma Magyarországon a központi költségvetésből mintegy 16 milliárd forintot biztosítanak hajléktalanellátásra - közölte az államtitkár hozzátéve: ennek nagyjából a fele a fővárosba kerül, ami arányban van a Budapesten élő hajléktalanok számával.
Elmondta, a hajléktalanellátás alapvetően önkormányzati feladat. Az önkormányzatok ezt a feladatot civil és egyházi szereplőkkel közösen látják el.Fülöp Attila közölte, az említett 16 milliárd forinton felül mintegy 252 millió forintot osztanak ki egy már lezajlott pályázat keretében a következő hetekben. Ezt a hajléktalanellátó szervezetek alapvetően három feladatra fordíthatják:
- egészségügyi ellátás biztosítására a hajléktalanellátó intézményekben,
- önálló lakhatásra,
- valamint az ellátó szervezetek munkatársainak képzésére.
A hajléktalan emberek rendelkezésére álló férőhelyekről szólva elmondta: jelenleg Magyarországon csaknem 20 ezer férőhely áll rendelkezésre, ennek egyik része a nappali ellátást jelenti, a másik része a bentlakásos ellátást, a harmadik pedig az éjszakai krízis férőhelyeket.
Ez utóbbiból 5 648 van országosan, és jelenleg az ilyen férőhelyek mintegy 33 százaléka szabad - tette hozzá. Fülöp Attila rámutatott: a mostani kihasználtság alapján, figyelembe véve a november elsején kinyitó plusz férőhelyeket azt látni, hogy van elég szabad férőhely.
Nem várta senki, de megérkezett: megdőlt az abszolút melegrekord, 42 fokot mértek ezen a településen
Megdőlt a mindenkori magyarországi hőségrekord, miután kora délután 42 Celsius-fokot mértek Szécsényben.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







