Alig pár hónap alatt hatalmasat ugrott az érdeklődés: a pályázati pénz már most közel jár a teljes kerethez.
Nyilvánosságra hozta a Belügyminisztérium a 2023-as évben legtöbbet adott utónevek friss listáját. Az adatokból az derül ki, hogy nagy változás nem történt a legnépszerűbb utónevek rangsorában a kislányok és a kisfiúk körében. A keresztnevek versenyében 2023-ban lejjebb csúsztak a renglistán többek között a Noelek, Zoék és Lénák, és feltörtek a Lucák és Milánok. Érdekesség, ha csak egy család dönt úgy, hogy Hanna helyett Annát ad, akkor most holversenyben állnának a raglista élén. Így viszont a Hannák megőrizték az első helyüket.
2022-benmeglepetést okozott, hogy a fiúnevek népszerűségi versenyében a Dominik a harmadik helyről az élre ugrott, a második helyre pedig feljött az Olivér, pedig 2020-ban még csak 9. volt. 2023-ban nincs változás a dobogón, továbbra is a Dominik, Olivér és Levente áll az élen. Őket változatlanul a Máté és Marcell követi, viszont a korábban a 6. helyen álló Noel lecsúszott a 8. helyre, mert bejöttek elé a Bencék és Milánok.
2022-ben a lányok esetében a legnagyobb változás az volt, hogy az Anna név lecsúszott a dobogóról és a Hanna, Léna, Zoé állt az élen. 2023-ban azonban az Anna ismét olyan felkapott lett, hogy feljött a második helyre, és még majdnem első is lett. 903-an kaptán ugyanis a Hanna, 901-en az Anna nevet. Harmadik helyre pedig a Luca jött fel, előzve a régóta favorit Zoét és Lénát.
A100 leggyakrabban választott utónév az előző évben született gyermekek körében A Belügyminisztérium honlapján érhető el. Mutatjuk az utóbbi négy év TOP20-as listáját:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







