Tombol a nyomor Magyarországon: százezernyi gyermek éhezik, mi lesz még ebből?

Pénzcentrum2023. február 1. 16:02

Nagyon súlyos sok százezer magyar helyzete, a vágtató infláció és a rezsiárak emelkedése miatt nagyon sokan szegényednek el, és a büszkeséget félretéve egyre többen is kérnek segítséget különféle szervezetektől. A Pénzcentrumnak most részletes váaszokat küldő segélyszervezetnél csaknem ötödével emelkedett 2022-ben a segítséget kérők száma - és még így is rengeteg olyan ember van, aki azt sem tudja, hova lehetne fordulni, akkor sem, ha már az éhezés fenyeget.

Egyre többen szegényednek el Magyarországon a kilőtt infláció és a részleges rezsiemelés miatt, és nem látszik a javulás a nehéz gazdasági helyzetben - erről írtunk tegnapi cikkünkben, mely a magyarokat egyre jobban sújtó megélhetési válsággal foglalkozott. Most további válaszokat is kaptunk, és bizony ettől sem lesz jobb kedvünk, ha elolvassuk - az Ökumenikus Segélyszervezet részletes válaszaiból is az a kép rajzolódik ki, hogy egyhamar nem lesz jobb a helyzet, ráadásul egyelőre nem is igen látszik az inflációs helyzet javulása.

Ami volt, eladták

Meg szerettük volna tudni, hogy pontosan mekkora a baj, így a tegnapi szakértők mellett szeretetszolgálatoknak, segélyszervezeteknek is írtunk. Az Ökumenikus Segélyszervezet válaszában azt írta, hogy a folyamatosan emelkedő munkanélküliség volt az egyik oda annak, hogy megállíthatatlanul tombol a magyarok elszegényedése - olyanok között is, akik annyira rossz helyzetben eddig nem voltak.

A segítséget kérők közül többen elvesztették a munkájukat, ami egyértelműen a kialakult helyzet miatt következett be (szépségipar, vendéglátás, kiskereskedelem). Tartalékaik nem-lévén, a megélhetésük is veszélybe kerül. A több oldalról egyre csak nehezedő nyomás (fizetések vásárlóereje stagnál – rezsi, élelmiszer, iparcikk ára emelkedik) így az emberek jelentősen kevesebb mennyiséget tudnak vásárolni. Ha esetleg valakinek volt még “tartalék” ingatlan, vagy a házastársnak külön autója, azt eladni kényszerültek, az azonnal felhasználható készpénz hiánya miatt. Esetleg eddig fizetett életbiztosítást, most már nem. Megtakarításokat nem tudják tovább fizetni (egyik napról a másikra élés, hosszú távon kiszámíthatatlanság). A banki és személyi kölcsönök havi törlesztő részleteinek fizetése is gondot okoz, ez jelentős mértékben negatívan befolyásolhatja a mindennapi életet

A segélyszervezet arra is kitért, hogy az eddig viszont eleve rosszabb anyagi helyzetben élőket még jobban sújtotta a vágtató infláció, a megállíthatatlan drágulás.

Természetesen, megfigyelhető, hogy ők sokkal nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen az amúgy is gondosan, körültekintően beosztott forintok esetében meg kell nézni, hogy mik azok, amiknek a vásárlása már nem engedhető meg. Ebben az esetben nyilván logikusnak tűnik lemondani ezekről, de nekik már nincs miről lemondaniuk, egyéb természetes erőforrás hiányában valamilyen téren nélkülözni kényszerülnek (rezsitartozás felhalmozódása, fűtetlen lakás vagy alkalmankénti, vagy rendszeres éhezés)

Egyszerűen nincs anyagi forrás

Megkérdeztük azt is, hogy pontosan mivel definiálható a szegénység, milyen tényezők döntik azt el, hogy valakit szegénynek nevezünk? Erre is kaptunk választ:

A bevétel alacsony összege, és mivel a szükségletek lakhatás-élelem-gyógyszer hármasból nem nagyon lehet fontossági sorrendet felállítani – ruhanemű, nyaralás, belépők megvásárlása esélytelen. A fenti három alapszükségélet biztosításához már így is segítséget kell kérni (állami és civil szervezetek).

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Azt is leszögezték, hogy egyre többen és többen fordulnak a segélyszervezethez, ők maguk is komoly növekedést regisztrálhattak ebben a tavalyi év során. Emellett jellemző az a gond is, hogy sokan még csak azt sem tudják, kihez lehetne fordulni - emiatt olyan helyzet is előállhat, hogy nem jön időben a segítség.

A Segélyközponthoz fordulók száma jelentősen, 15%-kal nőtt az elmúlt negyedévben és azt tapasztaljuk, hogy a tőlünk kapott támogatás sokszor valóban életmentő. Olyan egyének és családok is jelentkeznek nálunk, akiknek az eddigi megélhetés nem okozott gondot. Ha nem is bőségesen, de mindenre volt elég „forint”, gondos tervezéssel a család a havi bevételből minden alapvető feltételre jutott. Szintén nagy probléma, hogy nagyon sok ember nincs tisztában alapvető információkkal. Ki, hogy, hol, honnan kaphatna támogatást? Ki hogy számolhat a rezsivel? Milyen támogatást, milyen formában vehetnek igénybe, hol és kinek mi jár, illetve többek között az adósságkezelési tanácsok lehetősége

Ráadásul, mint ahogy tegnap mi is kitértünk rá, a gyerekeket tízszeresen, százszorosan sújtja az elszegényedés, hiszen nekik többet is kellene adniuk a felnőtteknek, mint saját maguknak, épp a testi és szellemi fejlődés okán - azonban a jelenlegi heéyzetben erre is egyre kevesebbszer van mód.

A gyermekeket nevelő családok esetében két kiemelkedő időszak van, az iskolakezdés és a fűtési időszak. Azt láttuk eddig, hogy az emberek úgy készülnek fel, hogy az ezt megelőző időszakban próbálják a bevételből kispórolni, de ez a módszer a már tavaly évvégén nagyon sok családnál felborult. Sok esetben hallottunk uzsorakamatról is – adósságspirál kezd kialakulni

Címkék:
éhezés, támogatás, drágulás, infláció, anyagi helyzet, gyermekszegénység, elszegényedés, segítség, anyagiak, gondoskodás, szegények, gyerekszegénység, árdrágulás, segélyszervezetek, támogatások,