Megkezdődött a nagyközönség számára a jegyértékesítés a 2026-os európai kupadöntőkre - és ebbe beletartozik a budapesti Puskás Arénában megrendezendő Bajnokok Ligája-döntő is.
Megteltek a Budapest környéki települések: nem csak a reggeli dugó okoz bosszúságot, de a szülőknek is gondot okozhat a kisgyerekek óvodai elhelyezése. A kitelepülési hullám évtizedek óta tart, és az utóbbi időben egyre erősebb, így a hiányosságok is mindjobban kiütköznek.
Az utóbbi évtizedben felduzzadt a Budapest környéki települések létszáma. De nem csak az utak, és a közművek bírják ezt egyre nehezebben, az intézményi kapacitások végessége miatt is nő a feszültség. Mivel főleg fiatal családosok költöznek a fővárosi agglomerációba, gyakran szembesülnek azzal, hogy nincs hely a gyerekeknek az óvodákban - írja a Telex cikke.
A gödi Facebook-csoportokban az elmúlt napokban jó pár szülő kiakadt. Most küldték ki ugyanis az értesítéseket az óvodai felvételikről, és kiderült, a helyi intézmények nem tudják felvenni az összes olyan gyereket, akit a szülei óvodába szeretnének íratni.
A jogszabály szerint az óvoda felveheti azt a gyereket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti. Ezt azonban csak akkor tehetik meg az intézmények, ha minden olyan gyereknek biztosítottak férőhelyet, akinek az előírások szerint jár, és ezen felül maradtak még helyek, de az amúgy is küszködő intézményekben erre nincs lehetőség.
Van olyan agglomerációs település is, ahol óvodai férőhely van ugyan elég, felvesznek akár két és fél éves gyerekeket is, az óvónőhiány viszont gondot okoz. Veresegyházon például több képzett óvónőre és dajkára lenne szükség, ráadásul óriási a fluktuáció. Az óvónőhiány miatt gigantikus méretű csoportokba rakják a gyerekeket.
Hihetetlen fordulat az albérletpiacon, olyan történik az árakkal, amire sokan nem voltak felkészülve
Budapesten az elmúlt hat hónapból négyben csökkentek a bérleti díjak havi összevetésben.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







