16 °C Budapest

A 10 legelgondolkodtatóbb idézet Bogdán Lászlótól, Cserdi polgármesterétől

2020. július 14. 12:33

Elhunyt Bogdán László, Cserdi polgármestere. A hírek szerint önkezével vetett véget életének, 46 éves volt. Bogdán óriási szegénységben nőtt fel, egy kunyhóban, saját erejéből küzdötte fel magát takarítóból középvezetővé egy pécsi multinacionális vállalatnál, majd polgármester lett a falujában 2006-ban.

Cserdiben a gyakorlatban valósította meg fejlesztési elképzeléseit. Oktatást indított a családoknak háztáji gazdaság üzemeltetéséhez szükséges szakismeretek megszerzésére. A falu tulajdonában lévő földeken mezőgazdasági termelésbe kezdtek, hagymát, krumplit termesztenek, állattartással foglalkoznak, fóliasátort építettek. A megtermelt feleslegből szegény családokat támogatnak országszerte, Pécsett, de még Budapesten is.

10 emlékezetes mondatot, gondolatot szedtünk össze tőle.

Nehezen nyílok meg a magándolgaimban, mert az ügy a fontos, amit képviselek. Meg hát ki vagyok én? Félanalfabéta cigány gyerek, aki próbál a világban ellavírozni. (Hvg.hu)

"Bátran beszélek a rázós dolgokról is, mert meg vagyok győződve arról, hogy a cigánykérdés nem szenzitív probléma. Itt nagyon nyíltnak kell lenni. Kiborít ez a "pol. korrekt" romázás. Le kell szállni a földre, és megmondani, hogy kivel mi a probléma! Én is szégyellem, hogy csak ennyi iskolám van, de legalább próbálok megváltozni! Az igényességet kell az emberekbe belenevelni, az hozza magával a többit." (Hvg.hu)

Számunkra természetes, hogy ha tudunk, adunk. Életünk természetes része a gyengék, elesettek segítése. Nem várunk köszönetet, örülünk annak, hogy annyit termelünk amennyiből másoknak is juttathattunk. Hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy eljön az az idő Magyarországon is, amikor nem számít, hogy Bogdánnak, Orsósnak, vagy Kalányosnak hívnak, csak az lesz a fontos, mit tudtál adni a hazádnak. A kis kártyán a csomagokban üzenni szerettünk volna, bízom abban, hogy nyitott szívekre találnak a szavaink: Az embereket a haragtól kell elválasztani, nem egymástól. (Városi Kurír)  


A cigány nem szerelmes se a tanulásba, se a munkába. De Cserdiben már kezdenek azok lenni, ebbe is, abba is. Nincs kuncsorgás, tenni akarás van helyette." (Sokszínű vidék)


"Az a keménykezűség, hogy megtanítom a becsületes munkavégzést? Ha szólok, ne hagyjanak ott három szem krumplit minden egyes négyzetméteren? Húszezer négyzetméternél az mennyi pénz?" (Figyelő)

"Egyszerűnek kell lenni az emberekkel! Egyszerűnek, de keménynek. Aki például elkésik a munkából, azzal felolvastatok a Micimackóból egy oldalt a többiek előtt." (Hvg.hu)


"Ha arra keressük a választ, hogy miért van a cigányok között olyan sok pörköltös ember, akkor először is jó, ha tudjuk, hogy mekkora úr tud lenni a szükség. Nem ezeknek az embereknek a szégyene az, hogy oda szavaz, ahol enni kap." (Magyar Hang)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kemény munka vár ránk addig, míg eljön az az idő, amikor “színvakok" leszünk, amikor egymásra nézünk. Talán megélem, hogy nem lesz szükség roma napra, mert eljön egy olyan világ, amikor nem a bőrszínem, a származásom lesz fontos másoknak. (Városi Kurír)

"Minden szegregáció káros. Akkor jövő héten kizárólag a kékszeműeket nem szabad beengedni az iskolába? Nem hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha a kevésbé okos gyerekeket, a rosszabb mozgás-koordinációjúakat, a fekete hajúakat, a körömágy-gyulladásosokat, a pattanásos homlokúakat külön iskolába járatjuk." (Szeretlek Magyarország)

"...a legnagyobb sikeremnek egy dolgot tartok, hogy úgy tudtuk támogatni az embereket, hogy nem állítottuk sorba őket a faluban. Az pedig, hogy a gyerekek rendesen suliba járnak, a szülők egyéni felelőssége. (Civil Hetes)

(Fotó: Facebook)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem