12 °C Budapest
Mutatjuk: ezek a gyerekek étkezhetnek ingyen szeptembertől

Mutatjuk: ezek a gyerekek étkezhetnek ingyen szeptembertől

2016. július 22. 06:04

Már nem csak a nagycsaládosok és a tartós beteg gyermekek ehetnek ingyen, de azok a családok is, akiknél az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a 95 960 forintot.

Vészesen közeleg a nyári szünet vége, és a kisgyermekesek feje fölött már ott lebeg a szeptember sötét árnyéka. És ugyan a bölcsődés és óvodás gyermekeknek még nem kell tanszerek hosszú listáját megvásárolni, a kiadásoktól ők sem menekülnek meg. A kisgyermek intézményi étkeztetésre viszont nem kell költenie a nehéz anyagi helyzetben élő családoknak.

Idén 72 milliárd forintot fordított az állam szociális gyermekétkeztetésre, jövőre ez a összeg még tovább fog emelkedni: 74 milliárdos lesz a keret. 

A kiterjesztett ingyenes bölcsődei és óvodai étkezés keretében 92 ezer helyett idén januártól 320 ezer kisgyermek jut naponta háromszor ételhez. A nagycsaládosoknak, tartósan beteg vagy fogyatékkal élő bölcsődéseknek és óvodásoknak eddig is ingyenes volt napi háromszori étkezés, idén viszont bővült a keret. 

Azoknak a családoknak sem kell fizetniük a menzáért, ahol az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a nettó minimálbér 130 százalékát, ami jelenleg 95 960 forint.

A KSH adatai szerint eddig a bölcsődések 11 és az óvodások 14 százaléka részesült térítésmentes étkezésben, addig most ez az arány 71 és 74 százalékra nőtt.

Akik ingyen ehetnek:

  • Három, vagy többgyermekes család gyermekei.
  • Akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek.
  • Akiknek nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság.
  • Tartós beteg, vagy fogyatékkal élő gyermek.
  • Van a családban tartós beteg, vagy fogyatékkal élő gyermek, akkor a testvérek is jogosultak ingyenes étkezésre.
  • Ahol a nettó minimálbér 130 százalékát nem éri el a családban az egy főre jutó nettó jövedelem.

Így lehet igényelni:

Az ingyenes étkeztetést minden esetben igényelni kell: a szülő nyilatkoztatot nyújt be az intézmény vezetőjéhez. A jövedelemről csak abban az esetben kell nyilatkozni, ha csak az egy főre jutó jövedelem miatt jogosult a gyermek ingyenes étkezésre.

Húzós éve volt a közétkeztetésnek

A menzareform bevezetése nem volt éppen zökkenőmentes. Tavaly szeptemberben indult az újítás, miszerint egészségesebb és táplálóbb ételeket kapnak a gyereke. Ugyan mindez a minőségbeli javulást szolgálta, sok esetben mégis inkább romlott a gyerekeknek tálalt ételek minősége, főként amiatt panaszkodtak, hogy rossz ízű ételeket tettek a gyerekek elé.

Ne maradj le a 10 millió forintos támogatásról!

Egyre több család igényli a babaváró hitelt. A termék népszerűsége nem véletlen, a feltételek teljesítése esetén ugyanis nem kell visszafizetni az akár 10 milliós támogatást. Külön ki kell emelni, hogy a babaváró program 2021 keretében felvett személyi hitel szabad felhasználású, azaz bármire elkölthető. Fontos tudni ugyanakkor, hogy a babaváró hitelhez minden bank más feltételeket szab: például más az elvárt minimális jövedelem és a jövedelem terhelhetősége. A megújult Pénzcentrum babaváró hitel kalkulátor az aktuális banki feltételek alapján pontosan megmondja, melyik banknál milyen feltételekkel kaphatsz kamatmentes hitelt. Kalkulátorunkban egy kattintással megtudhatod, hogy a jövedelmed alapján mely bankoknál érhető el számodra a babaváró hitel. Ne maradj le a támogatásról, még akkor sem, ha nem tervezel gyereket, mert ügyesen befektetve még így is megérheti igényelni a babaváró hitelt. (x)

"Az ételeknek főleg ízletesnek kell lenniük, ezt pedig sokszor elfelejtik. Nincs olyan vendéglő sem, amely rossz ízű ételeket szeretne eladni. A gyermekétkeztető cégek pedig rossz ízű ételeket készítenek" - mondta korábban a Pénzcentrum Keszei Sándor, a Magyar Szülők Országos Egyesületének elnök. (A cikk ide kattintva olvasható.)

Mit esznek a gyerekek?

Tavaly szeptembertől a menzák fokozatosan tértek át a kötelező egészséges étkeztetésre. Ennek részeként például:

  • egészségtelen ételalapanyagok használata is tilos,
  • sótartalmú ételízesítők használata tilos,
  • kerülni kell a túlzott zsírfogyasztást: meghatározza a rendelet, hogy bő zsírban sült élelmiszereket nem kaphatnak a bölcsődés gyerekek,
  • egy kész terméket nem lehet utánacukrozni. - pl. grízes tészta,
  • a zsíros húsok és felvágottak felhasználása is korlátozott,
  • folyadékpótlásra csak egészséges italok adhatók,
  • édesség kizárólag főétkezésként nem adható.

Az ingyenes étkeztetés igénylése ugyan országos szinten egységes, minden szülőnek érdemes az adott intézményben érdeklődnie a részletek felől, hogy pontosan meddig és milyen papírokat kell benyújtani.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2021. május 7. péntek
Gizella
18. hét
KONFERENCIA
Tovább
HR Revolution 2021
Vörös riadó! Újabb fronton nyílhat harc a hazai munkahelyeken. Hogyan tovább?
EZT OLVASTAD MÁR?