7 °C Budapest

Ilyen könnyen verhetnek át a "szakemberek": erre sokan nem is gondolnak

2016. január 30. 15:36

Bár a lakásfelújítás a nyári időszakban a legnépszerűbb, sokan már kora tavasszal belekezdenek. Lakásfelújítás előtt azonban nem árt körültekintőnek lenni a szakemberválasztásnál, illetve tisztázni, milyen buktatókra kell odafigyelni. A Pénzcentrum összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat, amik egy felújítás előtt aktuálisak lehetnek.

Habár nyáron van a szezonja, sokan már kora tavasszal belekezdenek a lakásfelújításba. A lakás felújításakor legtöbben elsősorban belső felújításokat végeznek: a legnépszerűbb egyértelműen a festés, mázolás, de a konyha, a szobák és a fürdőszoba felújítása, illetve a bútorok és háztartási gépek cseréje is gyakori.

A külső munkálatok között a vakolás, és újrafestés vezet a nyílászárók cseréje előtt, a kényelmi típusú felújítások között pedig a légkondicionáló beszerelése a legnépszerűbb.

Mennyi az annyi?

Egy nemrég megjelent kutatás szerint az emberek több mint fele félmillió forintnál kevesebbet költ a lakásfelújításra. Negyedük többet költött ennél, de legfeljebb 20 százalékkal. A megkérdezettek 39 százaléka az általános megtakarításokból, 38 százalék a lakásfelújításra félretett pénzből finanszírozta a munkálatokat, hitelt mindössze 11 százalékuk igényelt. Ők elsősorban szabad felhasználású ingatlanfedezetes hitelt vagy személyi kölcsönt igényeltek.

A személyi kölcsön ideális megoldás lehet a lakásfelújításhoz, hiszen bármire felhasználható. Fontos azonban megnézni, melyik ajánlathoz mekkora THM tartozik, és érdemes alaposan átolvasni a banktól kapott általános tájékoztatót is, amiből a hiteltermékek legfontosabb adatairól kaphatunk felvilágosítást.

Mennyibe kerülnek a szakemberek?

Festés

Ha arról van szó, magunknak is kifesthetjük a szobát vagy esetleg az egész lakást, de ez amellett, hogy nagyon nagy munka, nem is biztos, hogy olyan szép lesz, mintha egy hozzáértő szakemberre bíznánk.

  • Régi festék eltávolítása: 220 - 300 forint/ m2
  • Glettelés: 390 - 590 forint/ m2
  • Csiszolás: 100 -120 forint/ m2
  • Festés élénk színekkel: 490 - 720 forint / m2
  • Tisztasági festés 350 - 590 forint/m2

Villany

Egy villanykörtét még csak kicserélünk magunknak, de akár az is előfordulhat, hogy valami folyton lecsapja az áramot. Ilyenkor pedig megint jöhet a szerelő.

  • Kiszállási díj: 3 000 - 4 000
  • Biztosíték tábla csere: 12 000 - 15 500 forint
  • Konnektor/kapcsoló csere: 3 000 - 5 000 (anyagköltséggel együtt)
  • Lámpák felszerelése: 3 000 - 5 000 forint

Cirkó, kazán

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A javítások mellett ne felejtsük el, hogy évente, esetleg kétévente érdemes karbantartani készülékeinket, sőt, akár a koromtalanítás is szóba jöhet. Az árak itt is nagyban függnek attól, hogy milyen készüléket használunk.

  • Kiszállási díj: 2 500 forint
  • Hiba megállapítása: 5 000 - 11 500 forint
  • Javítás: 7 000 - 12 000 forint
  • Karbantartás: 7 500 - 12 000 forint
  • Koromtalanítás: 9 000 - 19 000 forint

Radiátorok

Kisebb-nagyobb meghibásodások miatt könnyen hideg lehet a lakásban, de ha nincs is baj, biztos, ami biztos alapon felújításkor érdemes lehet átnézetni.

  • Kiszállási díj: 2 000- 4 000 forint
  • Szelepcsere: 6 000- 10 000 forint
  • Radiátorcsere: 9 000 - 16 0000 forint
  • Fűtés rendszer ürítése, feltöltése: 5 000 - 14 000 forint

Légkondicionáló

Ha van otthon klímánk, akkor ennek sem szabad elfelejtenünk a karbantartását, amit ráadásul nem csak felújításokkor, hanem évente meg kellene tenni.

  • Tisztítás/ karbantartás: 7 000 - 8 500 forint
  • Kondenzvíz folyás javítása: 10 000 forinttól indul

Így biztosan nem vernek át bennünket

Sokszor hallani, hogy a "szakember", akit megbíznak a felújítással, inkább kontár, mint minőségi munkát végez, a sok feketemunkásról nem is beszélve. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság összeszedte, mire érdemes odafigyelni, ha szakemberrel újítanánk fel a lakásunkat.

  • Mindig írjunk a megrendelésről írásbeli szerződést, amiben mindent lefektetünk arról, hogy mit várunk el a vállalkozástól. Ennek hiányában ugyanis nehezen lehet számon kérni később az eredetileg elvárt eredményt.
  • Feltétlenül kérjünk számlát! Nem megfelelő például egy papíron szereplő átvételi elismervény, a számlának ugyanis kötelező tartalmi kellékei vannak, mint például a vállalkozás elérhetősége, az elvégzett szolgáltatások megnevezése, vagy a szolgáltatás, illetve az anyagköltség díja.
  • Érdemes olyan szakembert választani, aki a nevén és telefonos elérhetőségén túl megadja e-mail-es elérhetőségét, postai címét, illetve egyéb alapadatokat is. Ugyanis ha egy szakember olyan honlapot üzemeltet, amelyen a szolgáltatásait kínálja, köteles megadni az előbb említett adatokat. Ezek az információk ahhoz kellenek, hogy szükség esetén panaszt lehessen tenni, vagy szavatossági/jótállási igényt érvényesíthessünk.
  • Ha nem vagyunk megelégedve az elvégzett munka minőségével, panaszt tehetünk a vállalkozónál. A szakember írásbeli panasz esetén 30 napon belül köteles válaszolni. Ha ezt nem teszi meg, úgy a lakóhely szerint illetékes területi Kormányhivatalhoz fordulhatunk.
  • Ha egy javítási munkát kértünk, amit véleményünk szerint a szakember nem végzett el normálisan, akkor a polgári jog szabályai szerint a szerződéshez értelemszerűen igazodó (2 évig tartó) kellékszavatossági igényt érvényesíthetünk, azaz kérhetjük a szolgáltatást érintő hibák kijavítását, a javítás teljes - újbóli elvégzését, árleszállítást, vagy a hibát kijavíthatjuk vagy kijavíttathatjuk mással a vállalkozó költségére.
  • Sokan nem tudják, hogy bizonyos javító-karbantartó szolgáltatások esetén (például lakáskarbantartási és -javítási szolgáltatások, háztartási gépek és készülékek javítása, személygépkocsik, motorkerékpárok, karbantartása és javítása), ha a szolgáltatásnak az általános forgalmi adót és az anyagköltséget is magában foglaló díja a húszezer forintot meghaladja, a vállalkozást hat hónapos jótállási kötelezettség terheli.
  • Ha a szavatossági vagy jótállási igényérvényesítéssel kapcsolatban merül fel vita a szerződő felek között, úgy annak megoldása bíróság, vagy békéltető testület előtt lehetséges.
  • Ha a vállalkozás elmulasztja nyugtaadási kötelezettségét, úgy a hatáskörrel rendelkező Nemzeti Adó-és Vámhivatalhoz nyújthatunk be panaszt.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem