29 °C Budapest

Adócsökkentést lengetett be Varga Mihály: mérséklődhet az áfakulcs?

2019. május 22. 12:03

A kormány távlati adóterveiről is beszélt Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában. Ezek között megemlítette, hogy szeretnék, ha csökkenne a 27%-os általános áfakulcs is, de csakis hosszú távon.

Az óvatosság nem csak a konzervatív költségvetési politikára jellemző, a magyar kormány a gazdaságvédelmi akciótervvel akar felkészülni a világgazdaság lassulására és a kereskedelmi háborúk eszkalálódására - nyilatkozta a lapnak a miniszter. A pénzügyminiszter szerint az eddig elért eredmények, a befektetőbarát hazai gazdaságpolitika akár fel is értékelheti Magyarországot a bizonytalan piaci környezetben.

A BMW és Mercedes magyarországi üzemeit érintő lépések kapcsán a tárcavezető kiemelte:

nem gondoljuk, hogy egy pillanatnyi gazdasági lassulás komolyabban befolyásolná a beruházási döntéseket az autóiparban.

Azt is hozzátette, hogy az autógyárak cáfolták is a magyarországi beruházások csúszásával kapcsolatos híreket.

Költségvetés és adótervek

A költségvetés tervezés 2020-re is - miként a korábbi években - konzervatív lesz - hangsúlyozta a miniszter, és megjegyezte: nincs változás az adópolitikában sem. Ezt alátámasztva kifejtette, hogy

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Úgy döntöttünk, hogy a munkát és jövedelmet terhelő adók csökkenjenek, és a fogyasztási típusú adókon keresztül szedjük be a közösségi kiadásokhoz szükséges bevételeket. Ezen nem kívánunk változtatni, de - ahogy az elmúlt években tettük a csirke, a sertéshús és a tojás esetében - ahol mód van rá, megvizsgáljuk a kedvezményes áfa lehetőségét. Tizenöt javaslat van a Pénzügyminisztériumban, amelyben szakmai szervezetek kérnek kedvezőbb kulcsot.

Emellett viszont hosszú távú terveket is közölt a tárcavezető.

Szeretnénk, hogy hosszú távon az áfa kulcsa általánosan is csökkenjen, de ehhez további erőfeszítések szükségesek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. szeptember 1. 09:25
Vége a szép világnak barátaim, ma este még mehet a barbecue a teraszon, de holnaptól már csak az mar...
MEDIA1  |  2026. augusztus 31. 21:26
Hétfő este megnevezte a TISZA Párt országgyűlési képviselőcsoportja, kiket jelöl a Médiatanács három...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 31. 15:53
Egészen pontosan 1 088 783 tagja volt 2026. június végén az önkéntes nyugdíjpénztáraknak (ÖNYP), a p...
ChikansPlanet  |  2026. augusztus 28. 08:00
A hűtési lánc a világ élelmiszer-ellátásának egyik legkarbonigényesebb eleme: a világ áramfelhasznál...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 1. kedd
Egyed, Egon
36. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?