A pénzügyi önállósodás egyre korábban kezdődik a fiataloknál - mutat rá egy friss kutatás.
Az aranyra a mai napig sokan úgy tekintenek, mint az értékállóság szimbólumára, amelynek fontos szerepe van a befektetési portfolió kiegyensúlyozásában. Egy közelmúltban napvilágot látott csalás azonban jelzi, hogy itt is körültekintően kell eljárniuk a befektetni vágyóknak.
A közelmúltban napvilágot látott csalások nyomán a BÁV szakértői arra figyelmeztetik az aranytömböt befektetési céllal vásárolni szándékozókat, hogy különösen körültekintően járjanak el vásárlásaikkor - áll a cég közleményében.
"Fontos, hogy csak igazolhatóan magas minősítésű aranytömböket vásároljunk leinformálható és jó hírű forgalmazótól" - mondta el Varga Balázs, a BÁV Zrt. kereskedelmi igazgatója. "Gyanúra adhat okot, ha a tömböt úgy akarják velünk megvetetni, hogy azt nem kaphatjuk a kezünkbe, hanem az eladó cég őrzi meg anélkül, hogy fizikailag is kapcsolatba kerültünk volna vele, mint ahogy ez a közelmúltban is történt egy csalás során..." - tette hozzá.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







