8 °C Budapest

Már havi 10 ezer forintnak is örülnek a bankok

Pénzcentrum
2012. október 2. 11:02

A rendszeres megtakarítókban látja a jövőt a CIB Bank. A bank "Malacpersely" számlája magas hozamot nyújt azoknak az ügyfeleknek, akik nem nyúlnak hozzá a félretett pénzükhöz és legalább 10 ezer forintot befizetnek havonta. Ellenkező esetben csak 0,1 -2,5 százalékos kamattal gyarapodik a megtakarítás. Érdemes kis összeget is félretenni?


"Kik lesznek a jövő megtakarítói?"- tette fel a kérdést a CIB Bank mai sajtótájékoztatóján. A pénzintézet szerint a kisösszegű rendszeres megtakarítások ösztönzése lehet a legfontosabb a jövőben. A bank felmérése szerint a saját ügyfeleinek 56 százaléka rendszeresen tudna félretenni, legalábbis egy kisebb összeget. A klasszikus betétes ügyfelek aránya csak 23 százalék, a maradék 22 százalék viszont egyáltalán nem tud félretenni.

A felmérés konklúziója tehát, hogy a bank ügyfelei között 2,5-szer többen tudnának rendszeresen félretenni, mint aki máris nagyobb megtakarítással rendelkezik.

Hogyan lehet kis összegeket félretenni?

A legtöbb rendszeres megtakarítási formánál kötött célok szerepelnek, hosszabb időtávra kell elkötelezni magukat az ügyfeleknek és csak adott célra költhetik el a felhalmozott megtakarítást. A CIB Bank Malacpersely számlája is a rendszeres megtakarítást ösztönzi, havi 10 ezer forint feletti megtakarításokra eddig mindig a jegybanki alapkamatnál magasabb kamatot fizetetett. Akkor kapja meg a jelenleg 7,5 százalékos hozamot az ügyfél, ha nem nyúl az adott hónapban a megtakarításához és elhelyez a számlán legalább 10 ezer forintot. Így havonta is változhat a megtakarítás megtérülése.


A közel 95 ezer ügyfél között meglepő módon nem az idősek vannak a legnagyobb számban. A "Malacpersely"-ben takarékoskodók 31,3 százaléka 17 és 35 év közötti. Az idősebbek inkább a betéti termékeket választják a rendszeres megtakarításokkal szemben. Tehát, míg a  27-35 év közöttiek teszik ki a termékhasználók negyedét, az idősebbek  alulreprezentáltak. A CIB Bank számlavezetői ügyfélkörében is többségben vannak a fiatalok, különösen a 27 és 45 év közötti korosztály. A 27 és 35 év közöttiek átlagosan havi 21 570 forintot tesznek félre, a 36 és 45 közöttiek körében ez 22 980 forint, a 46 és 55 közöttiek esetében azonban már csak 15 748 forint, az idősebbeknél pedig még alacsonyabb. Amiben viszont "erősebbek" az idősek, az a megtakarítások elhelyezésének gyakorisága: a legtöbbször (12 hónap során átlagosan több mint 3,4-szer) a 66 év fölöttiek tesznek félre. A felmérés azt is igazolta, hogy az idősebb korosztály fegyelmezettebben takarékoskodik, vagyis a fiatalok 10-12,5%-ával szemben az 56 év felettiek körében 15-21% a rendszeres megtakarítók aránya.

Pénzcentrum vélemény
A rögzített célú megtakarítási termékek kamatai jellemzően magasabbak a Malacpersely által kínált 7,5 százaléknál. A bank által "megcélzott" korosztály legtöbb esetben lakásvásárlás előtt állnak, melyre a lakástakarékok kínálnak nagyobb hozamot ígérő kamatadó mentes megtakarítást, de már érdemes lehet hosszabb távra, akár nyugdíjas korra is félretenni. Ez utóbbira lehet megoldás az ugyancsak kamatadó mentes és állami támogatással növelt hozamú NYESZ, ÖNYP. Akár a legtöbb hitelintézetnél elérhető TBSZ termékekben is gondolkodhatnak az ügyfelek, akik rendszeres megtakarításban gondolkodnak, melynél nincs a "Malacpersely"-nél tapasztalt büntetés a megtakarítás elmaradásakor. 

 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


A termék egyik tulajdonsága, hogy nem minden hónapban szükséges megtakarítás, vagy az eltérő összegű lehet. A bank tapasztalatai szerint az idősek ugyan tervezettebben rendszeresen tesznek félre, de a fiatalok nagyobb összegeket helyeznek a a számlára. A felmérés az is jól látszik, hogy korcsoporttól függetlenül átlagosan az év 12 hónapjából  csak 2,74-3,69 - ban tudnak 10 ezer forint fölötti megtakarítást elhelyezni a számlára az ügyfelek. A fennmaradt időszakban a fent említett 7,5 százalékos hozam helyett csak 2,5 százalékot kapnak a számla tulajdonosai.

Pénzcentrum vélemény
A Pénzcentrum.hu kérdésére Surányi Zoltán, a CIB Bank lakossági üzletfejlesztési vezetője elmondta, hogy nincs adat arra vonatkozólag, milyen arányban helyezik el betétben megtakarításaikat egy kisebb gyűjtőidőszak után. A megtakarítási hónapok alacsony száma azt teszi feltételezhetővé, hogy így járnak el az ügyfelek és nem hagyják megtakarításaikat egy alacsony kamatozás mellett a számlán. Az alacsony számú megtakarítási időszak másik magyarázata lehet, hogy kiegészítő, esetlegesen egy fix célú megtakarítás mellett tesznek így félre az ügyfelek és csak akkor fizetnek be, amikor plusz jövedelmük keletkezik.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. április 19. 16:26
Megvan, mennyibe kerül majd az HBO Maxot, a discovery+ szolgáltatást és az Eurosportot egyesítő stre...
ChikansPlanet  |  2024. április 19. 12:49
A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva fi...
Holdblog  |  2024. április 19. 12:25
Megint immáron nyolcadik alkalommal mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep...
Kiszámoló  |  2024. április 19. 10:08
Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalma...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm