Mit tudhat a Citibank? 10 százalékos növekedés a válság ellenére

2009. április 2. 16:30

A magyarországi Citibank Zrt. sikeres évet zárt 2008-ban a világszerte és hazánkban is jelentkező kihívásokkal teli pénzpiaci és gazdasági helyzet ellenére.

A bank adózott eredménye 10 százalékkal nőtt a 2007. év végihez képest, míg a mérlegfőösszeg 675,8 milliárd forintról 801,4 milliárd forintra, azaz 19 százalékkal emelkedett. A nettó hitelállomány 2008 végén 188,5 milliárd forint volt, mely 4 százalékkal magasabb az előző évi értékhez képest. A betétállomány 10 százalékkal, 395,3 milliárd forintra bővült a 2007. évihez képest. A tőkearányos nyereség (ROE) továbbra is nagy arányt, azaz 24,73 százalékot tett ki, az eszközarányos nyereség (ROA) pedig 2,24 százalék volt 2008-ban. A pénzintézet likviditása magas szinten maradt.

"Köszönjük ügyfeleinknek, hogy a rendkívüli piaci és gazdasági kihívások ellenére is megőrizték bizalmukat bankunk iránt, ez tette lehetővé számunkra, hogy erős partnerként tudjuk szolgálni őket ebben a nehéz időszakban is. Sikerünket az ügyfelek érdekeinek szolgálatába állítjuk 2009-ben is, és továbbra is elsődleges célunk, hogy ügyfeleinknek a legjobb pénzügyi megoldásokat nyújtsuk és segítsük őket túljutni a válságos időszakon." - mondta Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója.


A Citigroup márciusi bejelentése után a magyarországi Citibank a nagy növekedési potenciált rejtő Közép- és Kelet-Európai régió részévé vált. Az új szervezetben az egyik jelentős lépés volt, hogy egyesítették a lakossági és a vállalati üzletágat. Egységes üzletként működve jobban kihasználhatók a szinergiák, különösen az operáció és egyéb megosztott funkciók terén, és ez segített a hatékonyabb működésben és a keresztértékesítésből fakadó bevételek növelésében.

A vállalat történetében egy másik jelentős mérföldkövet jelentett 2008-ban a jogi szervezet átszervezése, mely eredményeként a Citibank Zrt. az írországi székhelyű Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepévé alakult határon átnyúló egyesülés formájában 2009. január elsejei hatállyal. Mint a Citibank Europe plc fióktelepe, egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként tudják szolgálni Magyarországon ügyfeleiket, és még hatékonyabban terjeszkedhetnek a hazai piacon. A bank fizikai jelenléte továbbra is megmarad az országban, meglévő termékeiket és szolgáltatásaikat változatlan formában nyújtják az ügyfeleknek, miközben számos területen fejlődnek.

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. október 13. 09:14
Sokan úgy gondolják, hogy nyugdíjba vonulva nagyjából az utolsó fizetésüknek megfelelő összeget kapj...
Holdblog  |  2026. október 13. 08:55
Idén ősszel a francia tízéves államkötvény hozama a görög fölé került. Ilyenkor a korábbi adósságvál...
iO Charts  |  2026. október 12. 10:01
Autóbefektetés: mítosz vagy valóság? Minden évben rengeteg hír jelenik meg az autóbefektetés témakör...
Összkép  |  2026. október 9. 23:36
Összegyűjtöttük és kiválogattuk, mit érdemes egy vállalkozónak átnézni a statisztikákból, elolvasni...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 13. kedd
Kálmán, Ede
42. hét
Október 13.
"Öltözz ki!" nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 13. 20:27