Elárasztják Münchent az oroszok - a befektetők legnagyobb örömére!

Pénzcentrum
2008. október 3. 10:30

Soha ennyi orosz nem képviseltette magát még a nemzetközi ingatlan szakkiállításon, mint ahányan az idei müncheni Expo Realra jelentkeztek. Nem csoda, hiszen Oroszország lépett az első helyre a kelet-közép-európai ingatlan-beruházások volumenét illetően.

A még ifjú korát élő orosz ingatlanpiac ereje teljében pompázik, hiszen tavaly mintegy 35 százalékkal bővülni tudott a kereskedelmi ingatlanokba történő befektetések volumene, mintegy 5 milliárd dollárra rúgva, fittyet hányva a nyugatot megrázó a hitelválságnak.

Az október 6-8 között Münchenben megrendezésre kerülő 11. Expo Real szakkiállításon több mint 70 orosz város, illetve régió ingatlanberuházói képviseltetik magukat, mindezt olyan sokan, mint korábban soha.

Termesztésen a figyelem középpontjában továbbra is Moszkva áll, ahol a befektetők elsősorban üzlet- és irodaházakat vásárolnak. Tavaly egyedül az orosz iroda-beruházások értéke elérte a kelet-közép-európaiak felét, azaz 2,3 milliárd dollárt.

Moszkva mellett persze még számos egymilliónál több lakost számláló város is megjelenik kínálatával a kiállításon. Október 7-én még egy "orosz délutánt" is tartanak, ahol a moszkvai és egyéb oroszországi beruházások lehetőségeit mutatják be.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 3. 20:11
Bejelentette a hódmezővásárhelyi Promenád24 oldal, hogy felfüggeszti működését. A hódmezővásárhelyie...
Bankmonitor  |  2026. július 3. 15:43
Számos bank július elsejétől a 2025-ös inflációnak megfelelően megemelte a számlavezetési, utalási d...
ChikansPlanet  |  2026. július 3. 08:00
A világ népessége mára meghaladta a 8,3 milliárd főt, miközben sok régióban továbbra is komoly probl...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 3. 07:45
Sokakban felmerül a gondolat, hogy ha már a brókerük olyan nagyon jól vált pénzt, akkor azon, vagy v...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. július 3. péntek
Kornél, Soma
27. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?