0 °C Budapest

Mesteri spekuláció: 486 millió forintot bukik a brit állam!

Pénzcentrum
2008. szeptember 22. 11:00

Egy abszurd törvény miatt a brit állam komoly összegeket lesz kénytelen kifizetni, ha nem akar lakóházakat egy park kellős közepére...

Az adófizetőknek egy 1,6 millió fontos (486,4 millió forint) fizetési kötelezettséggel kell szembenézniük, ennyit kellene fizetnie ugyanis az államnak egy 0,22 hektáros földdarabért egy ingatlanspekulációval foglalkozó cégnek, miközben annak valódi értéke mindössze 15 ezer font (4,56 millió forint). A bíróság, amelyik ugyan vonakodva, de elrendelte, hogy a tanács fizesse ki az akár egy uzsorás díjának is beillő összeget, véleménye szerint a törvény ebben az esetben szánalmas, de ez ellen semmit nem tudnak tenni.

Most mindenki attól fél, hogy hirtelen megindulnak a hasonló ügyek szerte Londonban és más városokban, amelyeket a Luftwaffe a Második Világháború során bombázott.

A vita egy nagyjából 20 yardnyi terület miatt alakult ki, ami egy közpark része, London dél-nyugati részén. A háború előtt egy sor épület állt az Orville Road ezen részén, bár pontos számot egyelőre nem tudni, 9 és 15 közötti a becslések szerint. Ezeket viszont a háború alatt lebombázták. A fegyverek letétele után a tanács megtisztíttatta a területet, és a szomszédos parkhoz csatolta annak ellenére, hogy az magánkézben volt.

2001-ben egy befektetési vállalakozás vette meg mindössze 30 ezer fontért (9,12 millió forint) és házakat akart rá építeni, az építkezéseket felügyelő hivatal azonban megvétózta a terveket, mivel ez a park része. A cég azonban bemutatta az adásvételi okmányokat és közölte, hogyha nem veszik meg tőle, akkor jogosulatlan a terület bármilyen közcélra való használata.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A szóban forgó földdarab jelenlegi piaci értéke 15 ezer font (4,56 millió forint), a Greenweb vállalat ügyvédcsapata azonban egy 1961-es törvényre hivatkozik, ami automatikusan engedélyt ad a német bombák áldozatául esett házak újjáépítésére, vagyis az értéke hirtelen 1,6 millió fontra (486,4 millió forint) ugrott, még akkor is, ha a tanács sosem engedélyezi a fejlesztéseket.

A tanács ügyvédei szerint a törvény ebben az esetben teljesen abszurd, így fellebbeznek a döntés ellen, bár nem sok jót remélhetnek, mivel a törvény még mindig érvényben van.

PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
KonyhaKontrolling  |  2026. január 16. 07:45
Az egyik nagy döntéshozatali nehézség, a túlélési torzítás, már többször szerepet kapott a blogon is...
MEDIA1  |  2026. január 15. 20:13
A TV2 Tények Plusz műsorának Facebook-oldalára posztolták ki, hová kell tenni az X-et.
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 16. 10:31