38 °C Budapest

Sorra dőlnek a rekordok: rövidesen elérhetjük az álomhatárt!

Pénzcentrum
2008. augusztus 22. 12:00

A világ lakosságának gyors növekedése és a városok sűrű beépítése különösen a túlnépesedett városokban arra ösztönzi a tervezőket, hogy minél magasabb épületekkel orvosolják a helyhiányt. A függőleges irányba való terjeszkedéssel az épületek egyre nagyobb magasságokba törnek - az egymásra licitálás a harmincas évekbeli manhattani építkezéseket idézi - de nézzük a következő két évben milyen épületcsodákkal lepnek meg minket az építészek.


Silk City tervezett látképe Kuvaitból

Összeállításunkban olyan épületek szerepelnek, amelyek építési munkálatai várhatóan az évtized végéig befejeződnek. Mielőtt belevágunk a hihetetlen építészeti remekművek felsorolásába, mindenképpen meg kell említenünk a fenti időkorlátból kicsúszó, de tervezés alatt álló kuvaiti Selyemvárost (Silk city), amely a tervek szerint - a komplexum a középen álló 1001 méteres (Burj Mubarak al-Kabir névre keresztelt) felhőkarcolóval együtt - a következő 15 évben készülhet el.


Itt tart az építkezés Dubaiban

Az ezer méteres álomhatár eléréséig még várnunk kell, azonban a nyolcszáz méter korábban meglehet. A Burj Dubai építését 2004-ben kezdték el és várhatóan 2009 év végére elkészülhet. Az építők jelenleg 636 méternél járnak, de ha elkészül, elérheti a 818 méteres szédítő magasságot, ami több mint másfélszerese a jelenlegi rekorder Tajpej 101-nek.

A rajzok elkészítésével ugyanazt a céget bízták meg, amely a híres chicagói Sears Towert és a new yorki Freedom Towert tervezte. A nyolcmilliárdos beruházás keretében a lakások mellett hotelek, bevásárló- és szórakoztató központok is kialakításra kerülnek. Az óriási érdeklődést bizonyítja, hogy a 37. és a 108. emelet között elhelyezkedő lakások a vételárak kihirdetését követő 8 percen belül gazdára találtak!


Moszkva új üzleti negyede


Az oroszok a főváros látképének teljes átalakítására készülnek a következő években, a terv része a várhatóan 648 méter magas Tower of Russia. Az egy négyzetkilométeres új üzleti negyed központi épülete több toronyház szomszédságában fog állni. A másfél milliárd dolláros beruházás kivitelezése elkezdődött és várhatóan 2010 végére készülhetnek el vele.


Korea sem akar lemaradni


A dél-koreai Incheon városa alig harminc kilométerre található a fővárostól, itt épül a 11 milliárd dolláros fejlesztés ékköveként a 640 méter magas Incheon Tower. Az 1500 hektáros fejlesztési terület központjában épülő felhőkarcoló két év múlva kerül átadásra, ezzel várhatóan a harmadik helyen lesz a világ legmagasabb épületeinek listáján.


A chicagói Spiráltorony


Az orosz, az arab és az ázsiai építkezésekre válaszul az amerikaiak is egy újabb projekttel rukkolnak elő.

A Chicagóba tervezett 609 méteres Spiráltorony (Spiral Tower) megdönti a Sears Tower észak-amerikai magassági rekordját, de a szintén tervek között szereplő new yorki Freedom Towertől is 68 méterrel magasabb lesz. Az épület formája igazán lenyűgöző, a spirális szerkezet egyedülálló ebben a magasságban.

A 2010-re elkészülő toronyépület felső 20 szintjén hotelszobákat, a többi emeleten lakóingatlanokat alakítanak ki.


Csúszásban vannak a pakisztániak


A következő épület (Port Tower) Pakisztán pénzügyi központjában, Karacsiban épül helyi és külföldi befektetők együttműködésének keretében. Az 593 méter magas épületnek különleges jelentőséget tulajdonítanak és az építők az ország 1947-es függetlenné válásának fontosságát kívánják vele szimbolizálni.

A képen látható forma még nem végleges, de a több érdekes pályázat közül ennek van a legnagyobb esélye a megvalósításra.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 779 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 10,27%), de nem sokkal marad el ettől a Raiffeisen (THM 10,35%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A felhőkarcoló része lesz a pakisztáni nagyváros tengerpartján felhúzott új épületegyüttesnek. Amennyiben nem gyorsulnak fel a többfunkciós épület kivitelezési munkálatai, úgy kétségessé válhat a 2010-es átadás.


Obszervatórium is lesz az épületben


Az ázsiai országok kifogyhatatlan ötlettárához az indonéziaiak is csatlakoztak és a főváros központjában már elkezdték építeni az 558 méter magas Jakarta Towert.

A befejezési munkálatok elképzelhető, hogy átcsúsznak 2011-re, de a jakartai torony is mindenképpen említést érdemel, mert a szokásos funkciók mellett csillagvizsgáló és tudományos kutatóközpont is lesz az épületben.


A Szabadság Torony


A 2001. szeptember 11-ei tragikus eseményeket követően sokáig vitatták az ikertornyok területének beépítési lehetőségeit és körülményeit. Később a városvezetés ígéretet tett, hogy a World Trade Center helyétől nem messze egy még impozánsabb épülettel rukkolnak elő. A Szabadság Toronynak (Freedom Tower) kulcsfontosságú szerepet szánnak Manhattanben.

Az építkezés 2006-ban indult és várhatóan két év múlva készülhetnek el vele, az 541 méteres magasság valamivel több, mint amekkorák az ikertornyok voltak, de valószínűleg nem ez volt az elsődleges szempont a tervezéskor.

Az építészet gyors fejlődését jelzi, hogy a fenti épületek mind magasabbak lesznek, mint a jelenlegi listavezető a felhőkarcolók listáján. A négy éve átadott tajvani épület kivitelezési költségei elérték az 1,6 milliárd dollárt. A Tajpej 101 épületét néhány év múlva az 509 méteres magasságával alighanem csak a tízes lista vége felé találjuk majd meg.


(A képek forrása: gadgetroad.com, burjdubai.com)

PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. június 29. 11:03
A piaci vállalkozói hitelek jelentős részének a kamata változó, mértéke a rövid futamidejű bankközi...
Buxelliott  |  2026. június 29. 06:33
Az ellenállásról lefordult az árfolyam, kialakult a várt rejtett divergencia, majd esésbe fordult az...
MEDIA1  |  2026. június 28. 10:34
A hazánkban népszerű motorsportokra fókuszáló online hírportál friss dizájnnal, átalakított struktúr...
iO Charts  |  2026. június 28. 10:01
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? A Rivian részvény az elmúlt évek egyik leglátványosabb tőzsdei ki...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. június 29. hétfő
Péter, Pál
27. hét
Június 29.
Nemzetközi Duna-nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?