Az OTP Alapkezelő március elején mind tematikájában, mind kifizetési struktúrájában újszerű, tőkevédett alapok jegyzését indította el. Az OTP Olimpia Sprint I. és az OTP Olimpia I. Alapok a nyári játékok 18 főszponzor vállalatának részvényeiből alkottak kosarat, és ennek teljesítményéből nyújtanak majd részesedést a befektetőknek. Újdonság, hogy a tőkevédett hozam mellett egy másik biztonsági elem is megjelent: az Alapok csökkenő részvényárfolyamok mellett is fizethetnek hozamot, amennyiben a kosárban szereplő egyik részvény árfolyama sem csökken 30%-nál többet induláskori értékéhez viszonyítva.
Az első jegyzési kör sikeresen zárult április 18-án, a befektetők több mint 8,8 milliárd forint értékben vásároltak az Alapok befektetési jegyeiből. Ez különösen jó eredménynek tekinthető az elmúlt hónapok tőkepiaci eseményeinek tükrében. A részvény- és a kötvénypiacok veszteségei hatással voltak mind a hazai alapkezelők alapjaiban kezelt vagyon nagyságára, mind pedig a befektetési hajlandóságra.
A BAMOSZ (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) adatai szerint a tagok által kezelt alapok összvagyona 2008. I. negyedévében 1,4%-kal csökkent, az alapokba irányuló tőkebeáramlás pedig alacsonyabb volt, mint az előző év bármely negyedéve során.
A bizonytalan tőkepiaci helyzetben sok befektető továbbra is a tőkevédelmet nyújtó alapokat keresi, így az OTP Alapkezelő az előzetes terveknek megfelelően 2008. május 5-től újból elindítja az OTP Olimpia Alapok befektetési jegyeinek jegyzését. Az OTP Olimpia Sprint II. és az OTP Olimpia II. Alapok változatlan befektetési politikával és hozamfizetési struktúrával várják a befektetőket.
Az OTP Olimpia Sprint II. Alap futamideje 2 év, tőkevédelem mellett éves szinten maximum 15% alaphozamot, illetve további évi 15% hozamprémium lehetőségét kínálja, amely összesen maximum évi 30% lehet. (EHM 0%)
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az OTP Olimpia II. Alap futamideje 3,25 év, a tőkevédelem mellett 10% fix hozamot is kínál az első 12 hónapra. A fix hozamon felül további 2 x 20% többlethozam lehetőségét nyújtja. (EHM 3,19%)
Az új OTP alapok a csökkenő részvényárfolyamok melletti hozamfizetés lehetőségét változatlan formában kínálják, ami sok befektető számára döntő szempont lehet.
Súlyos krízis fenyegeti a magyar háztartásokat: egyetlen váratlan kiadás elég, és beüt a katasztrófa
Az Eurostat évente felméri, hogy az európai háztartások mekkora hányada nem tudna saját erőből fedezni egy hirtelen jött, előre nem tervezett kiadást.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







